Egy kisebb győzelmet aratott a Huawei az USA kormányával vívott harcában

0

A rendszeres olvasók számára egyáltalán nem újdonság az Egyesült Államok kormánya által a Huawei ellen indított harc, melynek hátterében elsődlegesen a két ország közötti kereskedelmi háború húzódik. A minap újabb fejezet adódott ehhez a küzdelemhez, ugyanis az amerikaiak visszaszolgáltattak egy rakat lefoglalt telekommunikációs felszerelést a kínai gyártó számára, amiket még két évvel korábban foglaltak le. A Huawei ennek okán visszavont számos pert, melyeket több hivatalos szerv ellen is benyújtottak, ezek között ott volt a Kereskedelmi Minisztérium is.

A kínai vállalat szemlátomást egy apróbb győzelemként kezeli az új fejleményeket, szerintük ez egy nyilvánvaló beismerése annak, hogy jogellenesen és önkényesen bántak velük. A két évvel ezelőtti felszerelés elkobzás csupán egy része volt azoknak az igazságtalan tevékenységeknek, amelyeket az Egyesült Államok kormánya a Huawei ellen elkövetett – állítják az ázsiai cég munkatársai. Több esetben volt arra példa, hogy az amerikai vámhatóság lefoglalta a Huawei bizonyos eszközeit, majd azokat átadta az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának, és a kínaiak szerint ezt teljesen jogtalanul tették.

A lefoglalt felszerelés hálózati eszközöket és szervereket foglalt magában. Miután ezeket 2017-ben tesztelték Kaliforniában, úgy volt, hogy visszaküldik őket Kínába. Ám ekkor nem ez történt, helyette az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma visszatartotta ezeket a szerkezeteket arra hivatkozva, hogy azok sérthetik az USA exportellenőrzési törvényét. Végül a Huawei eljárást indított egy amerikai kerületi bíróságon annak érdekében, hogy visszakaphassa ezeket az eszközöket. Idén augusztusban végre döntés született arról, hogy ezeknek a berendezéseknek nincs szüksége export engedélyekre, a kínai cég nem sértett szabályt, így azokat vissza kell szolgáltatni a Huawei számára. Ha kicsit jobban belegondolunk, teljesen jogos az USA részéről, hogy átvilágít ilyen holmikat, de visszatartani azokat két éven keresztül, nem igazán tűnik igazságosnak.

A fontosabb kérdésekben azonban egyelőre nem történt fejlemény, továbbra is úgy néz ki, hogy nem lesz Play Áruház és más Google-ös szolgáltatások a Mate 30 mobilokon, és igy még az európai megjelenés is kérdéses. A hírek szerint először Kínában adják ki az új szériát, ahol egyébként sem használja szinte senki a Google alkalmazásait. A Huawei egyik vezetője azt is elhinettete nemrég, hogy amennyiben nem változik a helyzet, a P40 mobilok Android helyett már Harmony OS-sel jöhetnek.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid