Egy rakat újítással érkezett az Android 15 DP2

0

A Google múlt hónapban adta ki az Android 15 első fejlesztői előzetesét, most pedig menetrend szerint megérkezett a második is, ami jó eséllyel az utolsó, jövő hónapban ugyanis már a nyilvános bétát várhatjuk.

A most megjelent DP2 tehát még csak a fejlesztőknek szól, de azért van jó pár újítás, amikről érdemes beszámolni. A legfontosabb, hogy beépítették a műholdas üzenetküldés rendszerszintű támogatását, vagyis az Android 15-tel végre szélesebb körben is elterjedhet a funkció. Amennyiben nincs mobilhálózat és internetkapcsolat sem, akkor is lesz lehetőség SMS, MMS, illetve RCS üzenetek küldésére és fogadására, ráadásul nem csak a beépített megoldásokkal, hanem külső appok révén is.

Frissítették továbbá a beépített PDF megjelenítőt, ami gyorsabb és hatékonyabb lett, illetve új funkciókkal is bír. Elboldogul a jelszóval védett dokumentumokkal, és lehetővé vált a keresés, az űrlapok kitöltése és hasonlók.

Az NFC-s fizetésen is alakított a Google, az ígéretek szerint megbízhatóbb és gördülékenyebb lesz a funkció, emellett pedig hangfelismerésnél javítottak az automatikus nyelvváltáson.

A flip kialakítású hajlítható telefonok támogatásán is javított a Google, a fejlesztők kaptak ugyanis egy új funkciót, amivel könnyen megoldható, hogy az alkalmazásaik megjelenhessenek a kisebb külső képernyőn.

Az újítások sora még nem ért véget. Az appok az Android 15-ben értesülni fognak arról, ha rögzítjük a képernyő tartalmát, továbbá a Google igyekszik egységesíteni a hangerőt, hogy ne legyen akkora különbség, ha egy halk tartalom után egy hangosat indítunk el vagy fordítva. A “Ne zavarjanak” mód is kapott fejlesztéseket, több mindent be lehet állítani, például hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén a felület váltson át monokrómra, kapcsoljon be az éjszakai mód, vagy halványuljon el a háttérkép.

Az újítások listája természetesen ennél is hosszabb, illetve még maga a rendszer is messze nem végleges. Folyamatosan zajlik a fejlesztés, az áprilisban érkező első béta egy nagyobb ugrás lehet, utána májusban pedig megtartják a Google I/O fejlesztői konferenciát, ahol részletesebben is bemutatásra kerülhet az Android 15, illetve ekkor várható majd a második béta megjelenése.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid