Ekkor debütál globálisan a cserélhető kameraszigetes Realme GT 8 Pro

0

A Realme GT 8 Pro kétségkívül egy üde színfoltja a jelenlegi okostelefonos piacnak, köszönhetően a cserélhető kameraszigetének, amely kölcsönöz némi testreszabhatóságot a prémium kategóriás készülék formatervének. A múlt havi kínai bemutató után végre hivatalosan is bejelentették a telefon nemzetközi megjelenésének dátumát, a GT 8 Pro november 20-án debütál a kínai határokon kívül.

A Realme bejelentette, hogy a GT 8 Pro nemzetközi bemutatóját november 20-án tartja, indiai idő szerint 12 órakor. A telefon egyik újítása a bevezetőben is említett kamerasziget kialakítás. Már most is több opció létezik, de ha minden igaz, idővel újabb kamerasziget-dizájnokkal lehet majd feldobni a készüléket.

A teljesítményre sem lehet panaszunk, hiszen az okostelefon meghajtásáról a Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet gondoskodik, a szoftver szerepét az Android 16 tölti be, amelyhez még a Realme UI 7.0 felhasználói felület is betársul.

A mobil 6,79 hüvelykes LTPO AMOLED megjelenítővel lett felszerelve, amely 144 Hz-es képfrissítést és 7000 nites csúcsfényerőt biztosít 1440p felbontás mellett. A hardveres összetevőket egy 7000 mAh kapacitású akkumulátor látja el energiával, amely támogatja a 120 wattos gyorstöltést.

A hátlapi kamerarendszer fejlesztése a Ricoh-val közösen történt. A készlet élén egy 50 megapixeles, optikailag stabilizált elsődleges kamera áll, amihez betársul egy 200 megapixeles, 3x optikai zoomra képes, szintén optikai képstabilizátorral kiegészített periszkópos telefotó modul, a sort pedig egy újfent 50 megapixeles ultraszéles látószögű egység zárja.

Önarcképet készíteni a 32 megapixeles szelfikamerával lehet. Habár a telefont az indiai piacon jelentik be nemzetközileg, ha minden igaz, más régiókban is kapható lesz, hogy milyen vételáron, egyelőre rejtély.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid