Előrendelhető az Oukitel K6000

1

A termetes aksikkal szerelt telefonjairól híres Oukitel ismét remekelt, ezúttal a K6000-rel, amelybe nem meglepő módon egy 6000 mAh kapacitású akkumulátor került. De nem ez a készülék egyetlen erénye. 

Az immár előrendelhető fázisban lévő okostelefon mindössze 139 dollárnak megfelelő összegért szerezhető be, és ezért az pénzmennyiségért cserébe nem is keveset kínál. A telep méretét már ecseteltük a bevezetőben, de mindenképpen érdemes megemlíteni az 5.5 hüvelykes, 2.5D-s HD kijelzőt is, mely mögött egy MediaTek MT6735P lapka duruzsol, négy maggal, 1.0 GHz-es órajelen.

Oukitel-K6000-pre-orders-begin-October-20th (1)

A grafikai számításokért egy Mali-T720 felel, a rendszer folyamatos működéséért pedig 2 GB RAM szavatolja. A belső tárhely mérete 16 GB, amelyet egy akár 32 GB-os microSD kártyával tovább is bővíthetünk. Ha fotózni szeretnénk, választhatunk a hátlapon található 13 megapixeles, illetve az elől lévő 5 megapixeles kamerák közül.

Oukitel-K6000-akksi

Az akksi méretéről már vol szó, azt azonban még nem említettük, hogy ez képes más eszközök töltésére, és 5 pernyi töltés annyi energiát juttat a belsejébe, amely elegendő két óra 2G alapú telefonáláshoz. A készülék Android 5.1-et futtat gyárilag, és a gyártó 10 napos üzemidőt ígér normál használat mellett, valamint 40 napos készenléti időt.

PhoneArena, Oukitel

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid