Péntek reggel indul az év eMAG legnagyobb akciós eseménye, a Black Friday, amely minden évben százezreket mozgat meg, hatalmas az érdeklődés a leárazott termékekre. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, részleteket, tippeket, illetve azt is megmutatjuk, hogy milyen akciók lesznek, szerencsére már egész sok ajánlat kiderült.
Korán tartja idén a Black Friday-t az eMAG
November 14-én, vagyis most pénteken lesz a Black Friday az eMAG oldalán, ami két héttel korábban van, mint a fekete péntek hivatalos időpontja, vagyis jócskán előre hozták.
Reggel várható a kezdés
Az indulás pontos idejét nem közölte előre az eMAG idén sem, de az biztosra vehető, hogy nem éjfélkor, hanem valamikor a reggeli időszakban élesíti az akciókat. Este általában leáll a webáruház, hogy felkészülhessenek a startra. A tapasztalatok szerint az eMAG Black Friday akciói eddig szinte mindig reggel 7 óra körül indultak. Persze érdemes lehet ennél hamarabb felkelni, nehogy lemaradj róla.
eMAG Black Friday akciók – Előzetes ízelítő a kínálatból
Az összes akció csak péntek reggel válik nyilvánossá, de már most meg tudunk mutatni jó néhány ajánlatot ezekből. Igyekeztünk főként a műszaki cikkeket kiválogatni, de vannak egyéb termékek is a listában. A teljes kínálat persze ennél jóval bővebb lesz.
Xiaomi 15T mobiltelefon 243.690 Ft helyett csak 149.900 Ft (-38%)
Xiaomi Redmi Note 14 mobiltelefon, 6GB RAM, 128GB 59.990 Ft helyett csak 34.900 Ft (-41%) csak Genius tagoknak!
Dyson V8 Advanced vezeték nélküli álló porszívó 132.499 Ft helyett csak 89.999 Ft (-32%)
Apple MacBook Air 13″ laptop 468.490 Ft helyett csak 349.999 Ft (-25%)
TCL LED Smart televízió, 139 cm 121.990 Ft helyett csak 84.990 Ft (-30%)
LG LED Smart televízió, 108 cm 113.900 Ft helyett csak 69.990 Ft (-38%)
Whirlpool keskeny mosógép, 7 kg 169.999 Ft helyett csak 99.999 Ft (-41%)
Whirlpool FFB 9458 WV EE Elöltöltős mosógép 134.990 Ft helyett csak 79.999 Ft (-40%)
Tefal One Pot elektromos kukta 42.149 Ft helyett csak 24.999 Ft (-40%)
Rowenta 2 forgófejes hajformázó 17.079 Ft helyett csak 9.999 Ft (-41%)
Oral-B iO6 elektromos fogkefe 45.675 Ft helyett csak 24.999 Ft (-45%)
Tefal Simple Cook Titanium serpenyő, 26 cm 5.890 Ft helyett csak 1.990 Ft (-66%)
IMA TREND Air fryer, 1400W 28.745 Ft helyett csak 21.499 Ft (-25%)
Quasar & Co.® Kabinbőrönd 40x30x20 cm 15.488 Ft helyett csak 11.616 Ft (-25%)
STARCREST konyhai robotgép 39.369 Ft helyett csak 27.558 Ft (-30%)
Bosch WTH8520BBY szárítógép, 8 kg, 15 program 229.999 Ft helyett csak 149.999 Ft (-34%)
Braun Silk-expert PRO 5 PL5052 IPL epilátor 136.448 Ft helyett csak 64.999 Ft (-52%)
Orion Core G100 Elektromos futópad 115.690 Ft helyett csak 59.999 Ft (-48%)
Kring Happy Ergonomikus irodai szék 21.990 Ft helyett csak 9.990 Ft (-54%)
Ryer Carpet Cleaner professzionális kárpittisztító 51.683 Ft helyett csak 37.499 Ft (-27%)
De’Longhi Magnifica automata eszpresszó kávéfőző 154.299 Ft helyett csak 99.999 Ft (-35%)
Lenovo V15 G4 IRU 15.6″ laptop 194.790 Ft helyett csak 129.999 Ft (-33%)
Bosch Easydrill 18V-40 akkus fúró-csavarozó 35.490 Ft helyett csak 19.999 Ft (-43%)
UGG Classic Ultra Mini csizma, barna 80.099 Ft helyett csak 39.990 Ft (-50%)
Ariel Plus Extra Clean mosókapszula (88 mosás) 11.269 Ft helyett csak 6.750 Ft (-40%)
Lavazza Espresso Barista Perfetto szemes kávé, 1000g 10.413 Ft helyett csak 4.999 Ft (-51%)
Whiskas száraz macskaeledel csirkével, 14 kg 14.960 Ft helyett csak 7.499 Ft (-49%)
Bioderma ABCDerm fürdető gél, 2×1000 ml 12.900 Ft helyett csak 7.799 Ft (-39%)
Pampers Premium Care pelenka, Maxi 4, 9-14 kg, 174 db 16.366 Ft helyett csak 10.999 Ft (-32%)
LEGO® Icons Vadvirág-csokor 10313, 939 db 19.575 Ft helyett csak 9.999 Ft (-48%)
Valamikor a péntek reggeli órákban egész biztosan meg fogják rohamozni az eMAG oldalát. Minden évben hatalmas az érdeklődés, így érdemes lesz már jó előre felkészülni, hogy le tudj csapni a kiszemelt kütyüre.
Ezekre figyelj a Black Friday alatt
- Az appon keresztül kicsit hamarabb szokta engedni a rendeléseket a rendszer, töltsd le és jelentkezz be időben, ezen keresztül is érdemes böngészni az ajánlatokat, nem csak a webes felületen.
- Regisztrálj be időben, lépj be, és ellenőrizd az adataidat, hogy meg legyen adva a szállítási cím és a fizetési információk. Éjfél körül le szokták zárni az oldalt, utána már csak az indulás után lesz lehetőséged ezekre, de akkor már csak fölöslegesen viszik az időt.
- A legjobb ajánlatok villámgyorsan elfogyhatnak, mivel a kezdéskor sok tízezer ember próbál majd lecsapni rájuk. Olyan is szokott lenni, hogy mire betölt az oldal, már valamire az van kiírva, hogy elfogyott, ez csak annyit jelent, hogy mások ennyire gyorsak.
- Ha betettél valamit a kosárba, az még nem garancia, utána is elfogyhat a termék, csak a sikeresen leadott rendelés számít.
- Használd az árösszehasonlító oldalakat, mivel a ténylegesen jó akciók között biztosan lesznek kevésbé előnyös ajánlatok is. Ne azt nézd, hogy milyen eredeti ár van fölé írva, hanem hogy mennyibe kerül máshol az adott termék.
Forrás: eMAG