A Samsung januárban tartotta legutóbbi Unpacked eseményét, amelynek keretében leleplezték a Galaxy S25 szériát. A rendezvényen további készülékeket is megvillantottak, köztük az ultravékony kialakítású Galaxy S25 Edge-et, illetve egy pillanatra láthattuk a kivetítőn azt a háromfelé hajlítható mobilt is, amiről már korábban többször is hallhattunk. Nemrég kiderülhetett az okostelefon neve.
Dél-koreai forrásokból származó infók alapján a Samsung háromfelé hajlítható okostelefonja a Galaxy G Fold nevet kaphatja majd a keresztségben. Kialakítása hasonló lesz a Huawei Mate XT-hez, kinyitott állapotában pedig egy teljesen új, majdnem 10 hüvelykes megjelenítőt biztosít majd tulajdonosa részére.
Tömeg szempontjából a Samsung Galaxy G Fold versenyre fog kelni kínai riválisával, amely 300 grammnál kevesebbet nyom, viszont nem tudják majd olyan vékonyra szabni. A Huawei Mate XT kihajtott állapotában mindössze 3,6 mm-es, ennél egy picit vastagabb lesz a Samsung készüléke.
Összezárt állapotban egy 6,54 hüvelykes külső kijelző áll majd rendelkezésre, szétnyitva pedig egy 9,96 hüvelykes panelt kapunk. A Samsung háromfelé hajlítható okostelefonja a dél-koreai értesülések szerint 2026 januárjában jelenhet meg. A bennfentesek szerint viszont már ennél hamarabb, július-szeptember környékén megkaphatjuk az első beharangozókat, amelyek talán további jellemzőket is lelepleznek majd.
Forrás: GSMArena