Itt az Essential Phone, az Android atyjának különleges csúcsmobilja

1

Már többször hírt adtunk róla, hogy az Android egyik kitalálója, Andy Rubin egy új, káva nélküli csúcsmobilon dolgozik, és most végre hivatalosan is bemutatták az Essential Phone névre hallgató készüléket.

Az újdonság egy 5.7 colos, QHD felbontású kijelzőt kapott, ami szinte az egész előlapot elfoglalja, hiszen csak alul van számottevő kerete, de itt is elég vékony. Ami egyből szembe tűnik még, hogy a szelfikamera belóg a kijelzőbe – ez elég furán néz ki, de teljesen ésszerű, hiszen az értesítési sáv közepén egyébként is ritkán jelenik meg valami.

Az Essential Phone egyébként igen masszív lett: a kerete titánból van, a hátlap pedig kerámia, azaz sokkal erősebb és strapabíróbb a kivitel, mint például a Galaxy S8 vagy az iPhone 7 esetében.

Hardveres téren sem lehet panaszunk, hiszen a Snapdraogn 835 hajtja a mobilt, ami jelenleg az egyik legerősebb telefonos lapka. Ehhez 4 GB RAM és 128 GB belső tárhely jár.

A hátlapra az ujjlenyomat-olvasón kívül még egy hibrid autofókusszal ellátott duál kamera is került. Ez két darab 13 megapixeles, f/1.85-ös szenzorból áll, amelyek közül az egyik monokróm, azaz hasonló megoldásról van szó, mint a Huawei mobilok esetében. Az előlapi egység pedig 8 megapixeles, és mindkettő képes 4K felbontású videók rögzítésére.

A készülék további érdekessége, hogy modulokkal lehet bővíteni. A hátlapján találunk két mágneses csatlakozót, ami kompatibilis a telefon mellett bemutatott 360 fokos kamerával. Más modulról azonban egyelőre nem tudunk.

Az akkumulátor 3040 mAh-s, és jó hír, hogy USB-C porton keresztül tölthető, a 3.5 mm-es jack csatlakozó viszont sajnos lemaradt a mobilról. A szoftverről csak annyit tudni, hogy Android 7.1-re épül, többet nem árult el a gyártó.

A sok különleges fejlesztés és újítás ellenére a mobil nem lett vészesen drága, 699 dollárért (~193 ezer forint) rendelhető elő. Ha pedig a már említett 360 fokos kamera is kell, akkor 50 dollár felárért azt is megkapjuk.

forrás: Essential

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid