Európába jön a Honor 9 Premium

0

Amikor az előző hónapban bemutatták a Honor 9 készüléket, az is kiderült, hogy a telefon kétféle kiszerelésben lesz kapható. Az egyik belsejében 4 GB RAM, illetve 64 GB belső tárhely található, ehhez képest a másikban 6 GB operatív memória, valamint 128 GB háttértár van. Mint most kiderült, az utóbbi Európában is forgalomba fog kerülni.

A kínaiak okostelefonjának erősebb változata Honor 9 Premium néven lesz kapható az öreg kontinens piacain. Ha hihetünk a szóbeszédeknek, akkor először Olaszországban indul meg az értékesítés, ahol az egyik szolgáltató exkluzív termékként fogja árusítani a telefont. Ezen felül a Honor 9 Premium előrendelhető Svájcban is.

Az itt látható listázás értelmében a készülék forgalmazása augusztus 28-án kezdődik majd. Ami az árat illeti, a Premium modell Svájcban nagyjából 10%-kal kerül majd többe, mint a sima Honor 9, ami egyáltalán nem hangzik soknak. Arról azonban egyelőre nincs hivatalos információ, hogy más európai országokban is kaphatóvá lesz készülék.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid