A Google év végére kukázná a jelszavakat Androidon

2

Nem tudom ki emlékszik rá, de a tavalyi Google Fejlesztői Konferencián a keresőóriás a közönség elé tárta a Project Abacust, aminek a célja egy olyan Android ökoszisztéma megalkotása, amelyben már nem bír szereppel a jelszavas bejelentkezés. A legújabb fejlemények szerint 2016 végére a fejlesztők rátehetik a kezüket a jelszómentes rendszerre.

Hirtelen nehéz elképzelni, miként is lehetne egy biztonságos rendszert alkotni jelszavak nélkül, de a Google úgy hiszi kezében van a recept. A Project Abacus monitorozná a felhasználói szokásokat, hogy miket, és hogyan írunk, hova megyünk, miket csinálunk a készüléken, sőt, a hangunkat is figyelné. A bevitt adatok alapján az androidos eszköz képes lenne bármikor megmondani, ha nem mi kezeljük.

Mielőtt azonban eljutna a fejlesztőkhöz az újdonság, amit harminc amerikai egyetem szakértői már egy ideje tesztelnek, előtte több különféle pénzintézet veti majd próba alá a következő hónaptól kezdve. Ha minden rendben megy, akkor az év végééig minden Android fejlesztő megkaphatja a saját példányát, legalábbis így nyilatkozott Daniel Kaufman, a Google kutatási osztályának feje.

Engem azért némi félelemmel tölt el egy olyan Android rendszer képzete, ami a legutolsó lélegzetvételemet is figyeli, még ha ez elvileg a személyes adataim megoltalmazására is volna hivatott. Titeket nem tölt el aggodalommal a Project Abacus?

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid