Ez lehet az 5 legnagyobb újítás a Samsung Galaxy S10-ben

0

A meglehetősen hasonló Galaxy S8 és S9 széria után végre gyökeres változásokra számíthatunk a Samsung Galaxy S10 modellektől, és ebben a cikkben összeszedjük, hogy az eddigi hírek alapján mik lesznek a legnagyobb fejlesztések!

Azt már az elején fontos kiemelni, hogy a Samsung egyelőre semmi hivatalos információt nem árult el az új csúcsmobilokról, tehát egyelőre csak a kiszivárgott részletekre, pletykákra tudunk támaszkodni. Szerencsére vannak megbízható források, akik nagyon ritkán tévednek, így már egész pontos képünk van az S10 sorozat tagjairól.

1. Nagyobb, lyukas kijelző nagyon vékony kerettel

Az S10 modellek megújult dizájnnal érkeznek, ami nagyrészt a kijelzőben mutatkozik meg. A cél a minél jobb képernyő/előlap arány, és a Samsung ennek érdekében a lehető legvékonyabb kerettel látja el a megjelenítőt.

Samsung Galaxy A8s – az első lyukas kijelzős mobil

Az egyik nagy probléma ugyebár a szelfikamera elhelyezése, ami a Galaxy S10 széria esetében a kijelzőben kap helyet, hasonlóan a nemrég bemutatott Galaxy A8s-hez. Ez még mindig nem tökéletes megoldás, de jobb, mint egy nagy szenzorsziget, hiszen így a lehető legkevesebb helyet kell beáldozni a képernyőből.

Tokgyártótól származó renderképek

A legutóbbi információk szerint a normál Galaxy S10 kijelzője 6,11 colos lesz, míg az S10+ 6,44 colos lehet majd, de számítunk egy kisebb “Lite” verzióra is.

2. Kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó

Nem csak a kamerát, hanem az ujjlenyomat-olvasót is a kijelzőbe szereli a Samsung, ez ráadásul nem a lassabb optikai megoldás lesz. A dél-koreai gyártó nem éri be kevesebbel a legújabb ultraszónikus technológiánál, ami olyan gyors lesz, mint a hagyományos leolvasók, ráadásul nem kell erősen megvilágítani az ujjunkat használat közben (ez főleg éjszaka nagy előny, amikor zavaró lehet az ujjunk alatt felvillanó fény).

3. Több kamera, új funkciók

Fotózás terén is komoly előrelépést hozhat a Samsung Galaxy S10 széria. Már a legolcsóbb modell is duál hátlapi kamerával érkezhet, de biztosan lesz tripla kamerás kiadás is. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mire jó ez a sok szenzor, de ha jól csinálják, akkor van értelme. A telefotó kamera előnyeit azt hiszem nem kell ecsetelni, sokszor jól jöhet egy kis optikai zoom, és az ultraszéles látószögű egység is hasznos, hiszen így több minden fér bele a képbe.

A Samsung Galaxy S10+ tripla kamerája úgy fog kinézni – állítólag –, hogy lesz egy 12 MP-es fő szenzor (variálható rekeszértékkel), ehhez jön egy extra széles látószögű 16 MP-es kamera (mint az LG mobiljainál), a harmadik pedig természetesen egy telefotó egység lesz 13 MP felbontással és 3-szoros optikai zoommal.

Samsung Galaxy S10+ (nem hivatalos renderkép)

Új kameramódokra is számítunk, az egyik ilyen a Bright Night lesz, ami több képet készít gyorsan egymás után, és ezeket dolgozza össze a lehető legjobb fotóvá. Ezzel elméletileg éjszaka is meglepően világos, részletgazdag képeket lőhetünk majd.

Az S10 és az S10 Lite szimpla szelfikamerát kaphat, az S10+ kijelzőjébe viszont a hírek szerint duál megoldás kerül, vagyis itt nagyobb lesz a kivágás.

4. Új generációs hardver fejlett AI képességekkel

A Samsung Galaxy S10 mobilokat régiótól függően Snapdragon 855 vagy Exynos 9820 processzorral szerelik. Az új lapkák már 7, illetve 8 nm-es gyártástechnológiával készülnek, és jelentős előrelépést hoznak CPU és GPU teljesítmény terén is, miközben elvileg javul az energiatakarékosság.

Mindkét új lapkakészlet dedikált AI-chippel érkezik, ami a mesterséges intelligenciával kapcsolatos számításokat végzi igen hatékonyan. Ez persze 2019-ben már elvárható is a csúcskategóriában.

5. “Lite” verzió lapos kijelzővel

Ilyen lehet a Galaxy S10 “Lite” verziója

Biztosan sokan nem értenek egyet velem, de szerintem a “Galaxy S10 Lite” (valószínűleg más lesz a végleges neve) legalább annyira izgalmas, mint a drágább modellek. Ez egyrészt kompaktabb lehet a társainál, állítólag 5,75 col lesz a képátló, ami a hajszálvékony kerettel társítva valóban egész kis méretet eredményez összességében. Ráadásul már az S7 óta nem érkezett lapos kijelzős Samsung csúcsmobil, pedig igény egész biztosan lenne rá. Kétségtelenül jól néz ki a hajlított panel, de valódi haszna nem igazán van, hátránya viszont annál több.

 

Ez persze még messze nem minden, pletykálnak fordított vezetéknélküli töltésről, színátmenetes hátlapról, és egész biztosan lesz egy limitált 5G-s verzió is. Ráadásul még nem derült ki minden részlet, szóval kíváncsian várjuk a további infókat, és persze majd a hivatalos bemutatót február végén.

Napidroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid