Ezek a mobilok kapják meg az Android 12-t

0

Már javában folyik az Android 12 fejlesztése és tesztelése, de a kész rendszer csak valamikor nyár végén vagy szeptemberben debütálhat. Addig még van egy kis időnk, de igyekeztünk összeszedni egy előzetes listát azokról a készülékekről, amelyek minden bizonnyal megkapják az új főverziót!

Fontos: ezek még nem minden esetben a végleges, hivatalos listák, inkább csak iránymutatásnak jók. A felsorolt mobilok minden bizonnyal meg fogják kapni az Android 12-t, de egyes gyártóknál még bővülhet a lista a későbbiekben.

Gyors linkek (kattints a linkre a gyártóra ugráshoz):

Google Android 12 frissítés

A Google esetében teljesen hivatalos a lista, az alábbi készülékre jön ki az új verzió:

  • Google Pixel 3
  • Google Pixel 3 XL
  • Google Pixel 3a
  • Google Pixel 3a XL
  • Google Pixel 4
  • Google Pixel 4 XL
  • Google Pixel 4a
  • Google Pixel 4a 5G
  • Google Pixel 5

Samsung Android 12 frissítés

A Samsung esetében nincs egyszerű dolgunk, ugyanis rengeteg készüléke van a gyártónak, és ezek közül nagyon sok meg fogja kapni az Android 12-t. A 2019-ben vagy ezután kiadott csúcsmodellek már három nagy frissítést kapnak kettő helyett, és ez bizonyos Galaxy A modellekre is igaz.

Ezekre a készülékekre jöhet Android 12:

Galaxy S széria

  • Galaxy S21 Ultra (LTE/5G)
  • Galaxy S21+ (LTE/5G)
  • Galaxy S21 (LTE/5G)
  • Galaxy S20 Ultra (LTE/5G)
  • Galaxy S20+ (LTE/5G)
  • Galaxy S20 (LTE/5G)
  • Galaxy S20 FE (LTE/5G)
  • Galaxy S10 5G (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy S10 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy S10+ (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy S10e (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy S10 Lite

Galaxy Note széria

  • Galaxy Note 20 Ultra (LTE/5G)
  • Galaxy Note 20 (LTE/5G)
  • Galaxy Note 10+ (LTE/5G – valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy Note 10 (LTE/5G – valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy Note 10 Lite

Galaxy Z széria

  • Galaxy Fold (LTE/5G – valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy Z Fold 2 5G
  • Galaxy Z Flip
  • Galaxy Z Flip 5G

Galaxy A széria

  • Galaxy A71 5G
  • Galaxy A71
  • Galaxy A51 5G
  • Galaxy A51
  • Galaxy A52
  • Galaxy A52 5G
  • Galaxy A72
  • Galaxy A90 5G (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A01 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A11 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A31 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A41 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A21 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A21s (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A Quantum
  • Galaxy Quantum 2
  • Galaxy A42 5G
  • Galaxy A02 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A02s (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A12 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy A32
  • Galaxy A32 5G

Galaxy M széria

  • Galaxy M42 5G
  • Galaxy M12
  • Galaxy M62
  • Galaxy M02s (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy M02 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy M21 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy M21s (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy M31
  • Galaxy M31 Prime Edition (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy M51 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy M31s (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)

Galaxy F széria

  • Galaxy F41 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy F62
  • Galaxy F02s (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy F12

Galaxy Xcover széria

  • Galaxy Xcover Pro (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy Xcover 5

Galaxy Tab széria

  • Galaxy Tab S7+ (LTE/5G)
  • Galaxy Tab S7 (LTE/5G)
  • Galaxy Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S6 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy Tab S6 Lite
  • Galaxy Tab A 8.4 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy Tab A7 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)
  • Galaxy Tab Active 3 (valószínűleg az utolsó nagy frissítés)

A lista valószínűleg nem teljes, néhány modell lemaradhatott róla, és az sem 100%-osan garantált, hogy a felsorolt mobilok mindegyike frissülni fog, de iránymutatásnak azért jó, jelen állás szerint nagyjából erre számíthatunk.

Nokia Android 12 frissítés

A Nokia elég korrektül frissíti a telefonjait, még az alsóbb kategóriákban is, persze az Android One program miatt ez el is várható. Hivatalos lista még nincs, de vélhetően az alábbi modellekre jön ki az új Android:

  • Nokia 8.3
  • Nokia 5.4
  • Nokia 5.3
  • Nokia 3.4
  • Nokia 2.4
  • Nokia 1.4
  • Nokia X10 és X20
  • Nokia G10 és G20

OnePlus Android 12 frissítés

A OnePlus 6 és 6T támogatása véget ért az Android 11-gyel, az újabb csúcsmodellekre azonban minden bizonnyal lesz 12, mint ahogy pár Nord készülékre is:

  • OnePlus Nord
  • OnePlus Nord CE 5G
  • OnePlus 9 Pro
  • OnePlus 9
  • OnePlus 8T
  • Oneplus 8
  • OnePlus 8 Pro
  • OnePlus 7T
  • OnePlus 7T Pro
  • OnePlus 7
  • OnePlus 7 Pro

Az olcsóbb Nord N10 és Nord N100 modellek viszont már nem kapnak új Androidot.

Xiaomi (+Redmi, Poco) Android 12 frissítés

A Xiaomitól sem érkezett még hivatalos lista, ráadásul a gyártónál sokkal fontosabb a MIUI verziószáma, mint az Android rendszeré. Mindenesetre összeszedtünk egy listát, de rengeteg modell van, így az egyszerűség kedvéért főként szériákat írunk:

  • Xiaomi Mi 11 széria
  • Xiaomi Mi 10 széria
  • Xiaomi Mi 10T széria
  • Redmi K40 széria
  • Redmi K30 széria
  • Redmi Note 10 széria
  • Redmi Note 9 széria (még nem biztos)
  • Poco X3 NFC és X3 Pro
  • Poco F3
  • Poco M3 Pro 5G
  • Poco F2 Pro
  • Poco M3 (még nem biztos)

Még két fontos dolog:

  1. Ezeknél jóval több Xiaomi mobil fogja megkapni a MIUI 13-at, ami a Xiaomi idén debütáló új felülete.
  2. További Xiaomi modellek is frissülhetnek majd Android 12-re, vagyis nem biztos, hogy teljes a lista.

Huawei Android 12 frissítés

Huawei telefonokra nem várható Android 12, az amerikai tiltások miatt a gyártó kicsit más útra kényszerült. Az Android 10-es EMUI 11 felületről már Harmony OS 2.0-ra frissülnek majd a vállalat készülékei. Ezzel kapcsolatban itt találsz listát.

Honor Android 12 frissítés

A Honor is kérdéses még, elvileg a vállalat már független a Huaweitől, így lassan visszanyerik a hozzáférésüket a különféle hardveres és szoftveres technológiákhoz. A frissítésekről azonban egyelőre semmi hír.

Sony Android 12 frissítés

Megint csak nem hivatalos lista, de valószínűleg ezek a Sony telefonok kapnak Android 11-et:

  • Sony Xperia Pro
  • Sony Xperia 1 III
  • Sony Xperia 5 III
  • Sony Xperia 10 III
  • Sony Xperia 1 II
  • Sony Xperia 5 II

LG Android 12 frissítés

Az LG bezárta a mobilos üzletágát, nem dobnak piacra több okostelefont, de arra ígéretet tettek, hogy a már piacon lévő modelleket nem hagyják magukra. Az alábbi modellekre lesz Android 12 frissítés (hivatalos lista):

  • LG Wing (még az Android 13-at is megkapja)
  • LG Velvet 4G és 5G (még az Android 13-at is megkapják)
  • LG V50S
  • LG V50
  • LG G8
  • LG Q92
  • LG Q52
  • LG Q31

Asus Android 12 frissítés

Nem hivatalos lista:

  • Zenfone 8 mobilok
  • Zenfone 7 mobilok
  • ROG Phone 5 mobilok
  • ROG Phone 3 mobilok

A cikket frissíteni fogjuk, amint újabb információk kiderülnek!

NapiDroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid