Ezeket a számítógép-márkákat vásárolják a legtöbben Magyarországon

0

Bár igyekszünk leginkább telefonokkal foglalkozni, nemrég érkezett egy érdekes hír a számítógépes világból. Az IDC kutatóintézet azt vizsgálta, hogy mely gyártók termékei (PC-k és notebookok) fogynak leginkább Magyarországon.

A második negyedévben, azaz áprilistól júniusig összesen 130 ezer számítógép fogyott Magyarországon az IDC szerint, és ebből 105 ezer laptop volt, 22 ezer asztali PC és 3 ezer munkaállomás.

Az ASUS összesen több, mint 30 ezer ilyen eszközt adott el a vizsgált időszakban, és ezzel megszerezte az első helyet, a második pedig 28 ezer darabbal a Lenovo lett.

A harmadik és a negyedik helyen a Dell és a HP áll, ők szinte fej-fej mellett vannak, nagyjából 27 ezer számítógépet adott el mindkét vállalat.

Az ötödik az Apple lett, ők durván 7500 darab asztali és hordozható számítógépet értékesítettek, utánuk pedig az Acer következik 6 ezer körüli eladással.

Említést érdemel még az MSI, de nekik már jóval kisebb, ezer körüli az eladásuk, a Microsoft és a Huawei pedig egyaránt 400-500 közötti számmal büszkélkedhetnek, legalábbis az IDC felmérése szerint.

Íme tehát a sorrend:

  1. ASUS
  2. Lenovo
  3. Dell
  4. HP
  5. Apple
  6. Acer
  7. MSI
  8. Microsoft
  9. Huawei

Forrás: IDC, via HVG

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid