Ezért maradt ki a vezeték nélküli töltés a OnePlus 6-ból

0

Rákérdeztek a gyártónál, hogy miért hiányzik a funkció a legújabb mobiljukból, amit a cég képviselője meglepő őszinteséggel válaszolt meg.

“Nem éreztük szükségesnek a vezeték nélküli töltést. Nem építünk be olyan funkciót, aminek nem látjuk értelmét, csak azért, hogy legyen.”

Az sem tetszik nekik, hogy az ehhez szükséges töltőt külön kellene megvásárolnia a felhasználóknak, mivel ez nem az ő stílusuk. Arról nem is beszélve, hogy bonyolította volna a mobil belső felépítését, és a végső árat is növelte volna.

Véleményük szerint a mellékelt Dash töltő iszonyatosan gyors, és néhány perc alatt is képes elég energiát pumpálni a támogatott OnePlus mobilokba, hogy ne kelljen aggódni a merülés miatt a nap hátralévő részében. Az ő megoldásukhoz képest a leggyorsabb vezeték nélküli töltés is csigalassúságúnak számít.

A friss modellnél egyébként már ők is megvalósíthatták volna a vezeték nélküli töltést, mivel ez az első csúcsmobiljuk, ami nem fém hátlapot kapott. A OnePlus 6-nál már Gorilla Glass 5 takarja a teljes hátsó részt, ami bár némiképp sérülékenyebb, ám nagyban megkönnyítette az antenna elhelyezését, ez pedig nagyon jó hatással van a térerőre.

Az biztos, hogy a cégnél tudják mi kell a rajongóknak, hiszen Carl Pei és Pete Lau társalapítók gyakran néznek fel a hivatalos OnePlus fórumra, és tartják a kapcsolatot a felhasználókkal. Ha esetleg a jövőben arra lesz igény, akkor lehetséges, hogy már a OnePlus 6T is megkapja majd a funkciót, már ha az lesz a következő mobiljuk.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid