Februárban megelőzte a Samsung az Apple-t, több Galaxy mobil fogyott, mint iPhone

0

Tavaly fordult elő először, hogy az Apple éves szinten is vezette a mobilpiacot, miközben a Samsung így a második helyre csúszott vissza. Úgy néz ki azonban, hogy a Galaxy S24 modellek megjelenése jó hatással volt a dél-koreai gyártó eladási számaira.

2023-ban összesen 229,2 millió iPhone fogyott, míg Samsung mobilból egy kicsit kevesebb, 225,4 millió. Kerekítve egyébként mindkét vállalat a piac 20%-át utalta ezekkel a számokkal, míg egy évvel korábban a Samsung 22%-on, az Apple pedig 19%-on állt.

Hogy idén mi lesz a helyzet éves szinten, azt most még korai lenne megbecsülni, de úgy néz ki, hogy egész jól indult a 2024 a Samsung számára. A Galaxy S24 modellek sikeresnek bizonyultak, túlszárnyalták az eladások a Galaxy S23 széria tavalyi számait, és így nem meglepő módon az Apple-t is sikerült visszaelőzni.

Counterpoint Research számításai szerint a Samsung összesen 19,69 millió darab Galaxy okostelefont értékesített februárban, ami a teljes piac 20%-a, míg iPhone-ból 17,41 millió fogyott, ami 18%-os részesedést jelent.

Európában különösen erős a Samsung, itt 34%-ot értek el, vagyis minden harmadik eladott telefon egy Galaxy volt. Az Apple pedig az USA-ban teljesít a legjobban, itt továbbra is vezetik a piacot, de 64%-ról 48%-ra esett vissza a részesedésük január és február között.

Arról is kaptunk egy becslést, hogy pontosan mennyi Galaxy S24 modell találhatott gazdára, február végéig nagyjából 6,53 millió darabot vásárolhattak világszerte.

Via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid