Fifa 15: Ultimate Team játék teszt

1

Az Electronic Arts meglovagolva a tavalyi adaptáció sikerét, idén is kiadta az egyeduralkodó foci-szimulátorát. Követték a már jól bejáratott utat, viszont az egyik játékmód kitépésével, illetve átalakításával még jobban megmutatták, hogy a minőség mellett még mindig első a profit.

A mobilokra szánt Fifa kisebb-nagyobb megszakításokkal több, mint 4 éve van velünk. Ezalatt folyamatosan követték az aktuális követelmények, ami tulajdonképp zökkenőmentesen zajlott, nem jött ki az adott viszonyokhoz képest rossz játék a kezük közül. Ezen csavart egy hatalmasat a kiadó a Fifa 14 kiadásával, amely tartalmazta a sorozat főbb platformjain (PC és Konzol) lévő zászlóshajót, az Ultimate Teamet. Évek óta nagyrészt ez adja el a szériát, és ez hozza az EA kasszájába a legtöbb bevételt, így várható volt, hogy a mobil-platformon is kiaknázásra kerül a lehetőség. A tavalyi verzióban az EA meg merte húzni, hogy míg a játék ingyen került a telefonunkra, a jól megszokott manager mód in-game fizetős szolgáltatás volt, potom 1500 forint körüli összegért. Viszont a cég nem számolt azzal, hogy az Ultimate Team androidon is tarolni fog, ezzel sokaknak nem tette szükségessé a fizetős, játékon belüli tartalom megvásárlását.

De mi az Ultimate Team? Egy mód, ahol mi építhetjük fel álmaink csapatát, kereskedhetünk már meglévő játékosokkal, vagy vehetünk másoktól a piacon keresztül. Értelmezhetjük ezt egy online-manager módnak is. Meccseket játszunk a csapatunkkal, amiért coinokat (fizetőeszközt) kapunk. Ha összegyűjtöttünk elegendő összeget, felkereshetjük a piacot, ahol mások által meghirdetett játékosok találhatók az általuk megszabott árakon. Egy másik úton is bővíthetjük a csapatunkat, ha úgynevezett csomagokat veszünk. Ezeket úgy képzeljük el, mint egy zsákbamacskát – tartalmazhat értéktelen, rossz focistákat, vagy akár világsztárokat is.

A csomagok.

A csapatunk felépítésénél ugyanolyan fontos szempont az összhang, mint a megfelelő formáció kiválasztása. Nyugodtan rakhatunk egy csapatba egy spanyol és egy angol bajnokságban játszó játékost, viszont figyelnünk kell arra, hogy legyen bennük “valami közös”. Például ha egy Spanyolországban játszó spanyol csatár mellé rakunk egy Angol bajnokságban játszó spanyol csatárt, az összhang köztük megfelelő lesz, mivel a nemzetiségük összeköti, összekapcsolja őket. Ha összeraktuk a csapatunkat, onnantól kezdve egyfajta gyűjtögető, és erősen célirányos utat vesz fel a játék, mivel bárki megszerezhető, de mindenkinek megvan az ára. Ha például szeretnénk egy olyan csapatot, amelyik a Barcelona argentin aranylabdásával, Lionel Messi-vel az élen brillírozik, akkor választhatunk több utat is: Összegyűjthetünk egy argentin csapatot, vagy egy katalán csapatot – mivel az adott játékos bajnoksága, nemzetisége és csapata is lehet a társakkal való összhang alapja. Viszont ha ilyen magasságokban gondolkozunk, jobb, ha a zsebünk mélyére nyúlunk – egy meccsért hozzávetőlegesen 500 coin jár, egy bajnokság megnyeréséért pár ezer coin, az argentin világsztár pedig milliókba kerül.

A közel sem rossz, de közel sem kész csapatom az Ultimate Team-ben.

Itt visszakanyarodhatunk a játék tökéletes üzleti felépítésére. Konkrét játékosokat az általunk befizetett valódi pénzért nem lehet venni, csak a fent említett csomagokat választhatjuk, és így nem tudjuk előre, hogy mit is kapunk. Semmi sem garantálja nekünk, hogy ha valós forintokat költünk, jó játékosok lesznek a csapatunkban, viszont ez értelemszerűen az EA-nek azt jeleni, hogy akik jó focistákat szeretnének találni, azok folyamatosan termelik a cégnek a bevételt. És a rendszer tökéletesen működik. Mi sem prezentálja ezt jobban, minthogy a Ultimate Team teljesen feleslegessé tette a tavalyi részben található normál, megszokott menedzser mód beépítését. És hogy miért sikeres ez? Aki elkezd játszani, az egy bizonyos szintig meg akar szerezni játékosokat, és fel akarja építeni álmai csapatát.  Ez a játék legfőbb célja: a birtoklásvágy. Emellett a mesterséges intelligencia, a gépi ellenfél is rákényszerít minket, hogyha el akarunk érni az első osztályba, legyen egy jó csapatunk.

A játék félig online, félig offline. Online, mivel a megszerezhető játékosok, és az egyéb módosítók csak az online felületen, a piacon, illetve a fent említett csomagokban lehetségesek. Viszont offline, mivel valódi ember ellen nincs meccs, minden küzdelem a gép ellen történik, kupa-, vagy bajnokság formájában. Itt lelhető fel a játék egyik főbb újítása: a szimuláció. A játék a bajnoki meccsek előtt felajánlja, hogy az adott mérkőzést le szeretnénk játszani, vagy csak végignézzük, teljesen hiteles formában.

Screenshot_2014-09-27-23-52-41[1]

Az általunk irányított meccsen a megszokott, kifogástalan grafika üdvözöl minket. Nincs akadás, nincs szaggatás, minden szépen, egységesen fut. Az EA nem nyúlt mellé sem tavaly, sem most, látványra kitűnő a termék. Érkezett még egy újfajta, több irányításbeli lehetőséget kínáló kezelőfelület, illetve a játék támogatná alapból a külső androidos gamepadokat, viszont sok felhasználó jelezte, hogy ezek nem igazán működnek – egy későbbi frissítés talán majd orvosolja ezt.

A játék legnagyobb, platformokon és évadokon átívelő negatívuma – nincs meglepetés – itt is jelen van: a gépi ellenfél rettentően csal. Azt, hogy ez egy magjaiban elromlott ötlet kivirágzása évek óta, vagy egyszerűen csak egy könnyebb, egyszerűbb út a fejlesztőknek, nem tudni, de tény, hogy nagyon zavaró, és szinte már arcpirító, amit meccs közben, főleg magasabb szinteken a gép művel. Partvonal melletti lehetetlen szerelés, egy villámgyors szélső lefutása a világ egyik leglassabb védőjével, hihetetlen pontosan kiszámolt, a két védő összeütközése után a csatár lábához pattanó labdák, a kapusok effektíve tétlensége a lövéseknél, és még lehetne sorolni napestig. Több év több platformján sajnálatos módon felismert, megismert és megtanult érdekességek után jó, és legfőképp megnyugtató hír volt a szimuláció bevezetése. Viszont itt is az jött, amit vártam. A gép (vegyünk példaként egy 10 meccsből álló bajnokságot) körülbelül 3 meccsenként bead egy olyan mérkőzést – legyen az lejátszott, vagy szimuláció – ahol nincs esélyed. Lehet az egy teljesen gyenge csapat, vagy egy harmadosztályos ellenfél, kikapsz. Mindegy, hogy hogy állítod a szimulációt, mindegy, hogy hogy játszol a meccsen, jobb, ha hagyod. Ez a legnagyobb negatívum, ami valószínűleg a tapasztalt játékosokat még mindig ugyanúgy sújtja, mint az előző részben.

Megannyi nem említett extra (hetente speciális játékosok a csomagokban, a teljes mértékű kereskedés és a mindenre kiterjedő valódi játékosok adatbázisa) mellet összevetve az egészet, az EA megint megmutatta, hogy mit lehet kihozni az Androidból egy focis játék terén. Az Ultimate Team rendszer tökéletesen felépített és additív, viszont magán a mesterséges intelligencián még van hova fejleszteni. De mivel a játék ingyenes, és nagyon jó, mindenképp próbáljátok ki!

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Balázs Gergő

Technikai szférában jártas hírfogyasztó, író, blogger.

NapiDroid