Visszatér a BlackBerry, fizikai billentyűzetes 5G telefon készül

0

Úgy látszik, hogy korai temetni a BlackBerry-t, a legfrissebb hírek szerint ugyanis 2021-ben visszatér a márka. Korábban a kínai TCL készítette a BlackBerry telefonokat, de ez a megállapodás még a hónap végén befejeződik, és hamarosan egy másik partner segítségével készülnek majd el a kanadai vállalat nevével fémjelzett mobilok. A minap bejelentették, hogy a BlackBerry új partnere egy amerikai biztonsági cég, az OnwardMobility lesz, míg a gyártást és a tervezést a Foxconn alá tartozó FIH Mobile végzi majd.

Most még nyilván nem lehet sokat tudni azokról a készülékekről, amelyek az együttműködés gyümölcsei lesznek, egyelőre két dolog tűnik biztosnak. Az egyik az, hogy a mobilok támogatni fogják az 5G hálózatokat, a másik pedig, hogy lesz fizikai billentyűzettel ellátott modell is. Továbbá akárcsak a múltban, a jövőben is kiemelt szerepet fog kapni a BlackBerry mobilok esetében a biztonság.

A kanadai vállalat vezérigazgatója, John Chen nemrégiben azt nyilatkozta, hogy már nagyon izgatottak, hogy a kormányzati szintű biztonságot, valamint a csak rájuk jellemző felsőfokú mobilproduktivitást immáron 5G mobilok által szállíthassák a felhasználóknak. Mondjuk ezek a felhasználók nem feltétlenül magánemberek lesznek, az eddigi nyilatkozatok alapján a jövő BlackBerry mobiljait elsősorban az üzleti és a kormányzati szférában fogják majd értékelni. A kanadai vállalat olyanokat kíván megcélozni, akik érzékeny adatokkal, bizalmas információkkal dolgoznak nap mint nap.

Az új BlackBerry készülékek Észak-Amerikában, valamint Európában is kaphatóak lesznek, és Android operációs rendszer fognak futtatni, szóval csak a márka támad fel, a BlackBerry OS továbbra is halott marad.

A kollaboráció tényét és ezt a néhány részletet az OnwardMobility csapata osztotta meg, a cég az Egyesült Államokban székel, és már 2008 óta foglalkoznak biztonságközpontú telefonos szoftverek fejlesztésével. Ők lesznek az új együttműködés központi szereplői.

A cég jelenlegi vezérigazgatója Peter Franklin, aki korábban dolgozott már a Microsoftnál, ahol az Azure fejlesztésében vette ki a részét, illetve a Zynga kötelékében is tevékenykedett, ott a Farmville nevű népszerű gazdálkodós játék létrehozásában töltött be fontos szerepet. A csapat további tagjai szintén nagy tapasztalattal rendelkeznek az okostelefonos világban, és többen voltak más híres tech vállalatok munkatársai.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid