Folytatódik a tabletpiac lejtmenete

0

Mielőtt kitört a koronavírus-járvány, rendszeresen arról számoltunk be mi is, hogy a táblagép-piac folyamatosan hanyatlik, csökkennek az eladások. Ennek fő oka abban volt keresendő, hogy az emberek megvettek egy gépet, aztán ahhoz évekig ragaszkodtak, nem szaladtak cserélni a legújabb modellre. Aztán a vírus megváltoztatta a helyzetet, az eladások fellendülni látszottak, hiszen sokan otthon kényszerültek maradni. A járvány elmúltával azonban ismét folytatódni kezdett a táblagép-piac szokásos lejtmenete.

A Canalys nevű elemzőcég nemrég publikálta adatait a 2023-as globális táblagép eladásokkal kapcsolatban. A szakértők kalkulációi szerint 2023-ban 10%-kal csökkentek az eladások az előző évhez képest. Tavaly egyébként összesen 135,3 millió táblagépet értékesítettek. A piacot még mindig az Apple vezeti, 54 millió tabletet adtak el, így övék lehetett a szegmens 40%-a. Az almás vállalat piaci jelenléte nagyjából változatlan maradt 2022-höz képest, akkor ugyanis 40,4%-os részesedésük volt. És hasonló a helyzet a Samsung esetében is, amely az ezüstérmet szerezhette meg a tavaly eladott 25,6 millió készülékével. A dél-koreai gyártó birtokolta a piac 19%-át, szemben az egy évvel korábbi 19,3%-kal.

A harmadik helyet a Lenovo kaparinthatta meg 9,3 millió eladott táblagéppel, a részesedésük 6,9%-os, ami némi visszaesést jelent a 2022-es 7,7%-os értékhez képest. A negyedik helyen a Huawei állt 8,3 millió eladott tablettel és 6,1%-os piaci részesedéssel, őket az Amazon követi 7,7 millió eladott táblagéppel, 5,8%-os arányszámmal. A legnagyobb visszaesést az Amazonnak kellett megélnie, hiszen 2022-ben még 9,1%-os piaci részesedésük volt. Ehhez képest a Huawei volt az egyetlen márka az első öt között, amely képes volt némi növekedést produkálni. A korábbi mindössze 4,2%-os részesedésüket tornázták fel a már említett 6,1%-ra.

A Huawei ráadásul a 2023 negyedik negyedévét is jól zárta, hiszen a vizsgált időszak alatt elhappolta a harmadik helyet a Lenovótól. A Huawei meglódulását leszámítva nem történtek változások az év utolsó időszakában a teljes 2023-as évre vonatkozó eredményekhez képest. Az Apple október és december között 14,8 millió készüléket értékesített, ami 39,2%-os piaci-részesedést jelent. Őket követi a Samsung 6,8 millió eladott tablettel, így övék lehetett a piac 18%-a. A Huawei 2,8, a Lenovo pedig 2,6 millió tabletet adott el, míg az Amazon 2 millió masinával zárhatta a top 5-öt. A táblagép-piac a tavalyi negyedik negyedévben 11%-kal esett vissza, 37,8 millió eladott készülékkel.

A szakértők szerint az eladások nagy része elsősorban Kínában és Indiában történt. E két óriási piac ellensúlyozta a világ más részein megfigyelhető nagyobb visszaesést. A Canalys kutatói a nem túl pozitív eredmények ellenére mégis arra számítanak, hogy a táblagépek piaca idén újra fellendül, szerintük ennek hátterében a jobban elérhető készletek, illetve a kormányzati, valamint üzleti célú vásárlások állhatnak majd. Az elemzők szerint idén nagyobb hangsúlyt kaphatnak a hajlítható kijelzős tabletek is, még ha az eladási számaik nem is lesznek túl magasak a várhatóan prémium árképzésük miatt.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid