Fotókon a Huawei P30 Pro

0

Érkezett néhány érdekes fotó egy készülékről, ami állítólag a Huawei P30 Pro lesz, ám érdekes módon ez a prototípus kicsit más dizájnt mutat, mint amit az eddigi renderképeken láthattunk.

Az alábbi mobilt a DigitalTrends kapta lencsevégre, és állításuk szerint ez lehet a P30 Pro prototípusa. A készülékről érthető okokból egyelőre hiányzik a gyártó neve, helyette a “VOGUE” felirat szerepel, ami a készülék belső kódneve. Ugyanígy a Leica feliratot is lecserélték ideiglenesen a nehezebb beazonosíthatóság végett, de a végleges modellen ez is ott virít majd.

Érdekes módon a készülék hátlapján csak tripla kamera van, ellentétben néhány korábbi renderképpel, amelyek 4 kamerát mutattak. Persze nem kizárt, hogy több verzió lesz, és akárcsak a Samsungnál, itt is az 5G-s modell kapja meg a plusz kamerát.

Az előlap sajnos nem látszik, de biztosra vehető, hogy csepp alakú notch-csal látják majd el a vékony kávájú kijelzőt.

Korábbi renderkép az egyik tokgyártótól

A Huawei P30, P30 Lite és P30 Pro bemutatója március 26-án lesz Párizsban, vagyis kevesebb, mint egy hónap múlva kiderült, mivel készült a Huawei a Galaxy S10 széria ellen.

Forrás: DigitalTrends

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid