Első fotók az új Samsung Galaxy C5-ről

0

A Samsung SM-C5000 modellszámú készülékről – ami állítólag Galaxy C5 néven válhat majd ismertté – napvilágra került néhány fotó, természetesen jóval a bemutató előtt. A képek tanúsága szerint az egészen kellemes hardveres összetevőket fémházba burkolta a dél-koreai gyártó, ami egybecseng néhány korábbi pletykával.

A fotókhoz úgy hiszem felesleges kommentárt fűzni, magukért beszélnek: a formaterv elsődleges csábereje az említett fémburkolat lesz.

galaxy c5 1

A készülék jellemzői alapján egy erős középkategóriás okostelefont vizionálhatunk: 5.2 colos AMOLED kijelző, Qualcomm Snapdragon 617 chipset nyolcmagos processzorral és Adreno 405 grafikus gyorsítóval, illetve 4 GB RAM jellemzi a mobilt, a futtatott rendszer pedig Marshmallow lesz, vagyis egészen pontosan Android 6.0.1.

galaxy c5 2

A Galaxy C5 mellett egy C7 modell is fejlesztés alatt áll, utóbbi nemrég a GFXBench adatbázisában is feltűnt. A Galaxy C széria debütálására valamikor e hónap folyamán számíthatunk, de könnyen lehet, hogy a sorozatot kizárólag a kínai piacra szánja a Samsung.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid