Fotón a Nokia X7 előlapja – rajta egy régi ismerőssel

0

A Nokia X5 és X6 mobilok az elsők voltak a HMD kínálatában, amelyeknek notch volt a képernyőjén, és mivel remekül fogadták ezeket a telefonokat, a gyártó szeretne még több hasonlóval kedveskedni a jövőben. Ezek közül lesz az egyik a Nokia X7, amelynek az előlapját valaki most lefotózta, és megosztotta a nagyérdeművel.

Bár a szenzorsziget alkalmazása megosztja a telefonos világ rajongóit, úgy látszik a HMD által új életre keltett Nokia X5 és X6 mobiljai fölöttébb kapósak voltak Kínában, ahol előzetesen forgalomba hozta őket a gyártó. Ezután jött a nem meglepő fordulat, hogy globálisan is elérhetővé tették ezeket a modelleket, mégpedig Nokia 5.1 Plus, valamint Nokia 6.1 Plus néven. Mondjuk az előzetes reklámkampány nem kicsit volt megtévesztő, de mivel a gyártó mindig remek cuccokat tesz le elénk, ezt most utólag is megbocsátjuk nekik.

A legújabb infók szerint a HMD következő okostelefonja egy olyan megjelenítőt kaphat, ami erőteljesen hasonlít a Nokia 5.1 Plus képernyőjére. Kínából ered az a fotó, ami állítólag ennek a mobilnak a front paneljáról készült. Az értesülések szerint a még be sem mutatott Nokia X7 látható a képen.

Úgy látszik egy jóval méretesebb notchot kap a szóban forgó készülék, holott a gyártó alkalmazott már sokkal kisebb szenzorszigetet is a Nokia 6.1 Plus esetében. Azon túl, hogy egy ilyen jelenleg módfelett divatos kijelzővel mosolyoghat a világra, keveset tudni a Nokia X7-ről, viszont a korábbi pletykák tudni vélték, milyen lapkakészletet használnak majd a telefon gyártásakor. A verebek úgy csiripelik, a nemrégiben leleplezett, felső-középkategóriás Qualcomm Snapdragon 710 végzi majd a számításokat az okostelefon belsejében. Mivel a HMD hivatalosan is megerősítette, hogy az idei IFA kiállításon nem terveznek új eszközt bemutatni, az X7 debütálása elhúzódhat egészen az év utolsó negyedéig, vagy akár jövő év elejéig is.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid