Friss: ez most az 5 legnagyobb okostelefon-gyártó

0

Friss adatok érkeztek az mobilgyártók eladási mutatóit illetően, így megtudtuk, hogy kik voltak a legsikeresebbek az elmúlt időszakban.

Az IDC kutatóintézet a napokban közzétette legfrissebb eredményeit, és így kiderült, hogy mennyi okostelefont adtak el a gyártók a legutóbbi negyedévben, azaz 2015 végén. Ezzel együtt pedig már a teljes tavalyi évre is tudunk konkrét számokat és rangsort mondani.

2015 utolsó negyedévében a Samsung nemcsak megőrizte első helyét, de növekedni is tudott. Egy évvel korábban 19.9%-on álltak, most pedig a piac 21.4%-át tudhatják magukénak. Az második helyezett Apple részesedése viszont ugyanezen idő alatt 19.7%-ról 18.7%-ra csökkent.

okostelefon-gyartok-2015-Q4

Az utóbbi időszak legnagyobb nyertese egyértelműen a Huawei, hiszen 6.3%-ról 8.1%-ra tudtak erősödni, amivel magabiztosan uralják a harmadik helyet. A negyedik a Lenovo lett 5.1%-kal, ami szintén jelentős erősödést jelent, ráadásul ha ehhez hozzáadnánk a tulajdonukban lévő Motorola eredményét, akkor nagyjából egy szinten lennének a Huawei-jel. A Xiaomi az ötödik helyen áll, az ő 4.6%-os részesedésük is elég jónak mondható, bár lassuló tendenciát mutat a növekedésük.

Most pedig nézzük a teljes 2015-re vonatkozó adatokat. A Samsung itt is vezet, ám 2014-hez képest csökkent a részesedésük, 24.4%-ról 22.7%-ra. Az Apple a piac 16.2%-át tudhatta magáénak 2015-ben, ami növekedést jelent 2014-hez képest. A dél-koreaiak egyébként 324.8 millió okostelefont adtak el 2015-ben, míg az almás vállalat 231.5 milliót.

okostelefon-gyartok-2015

A Huawei a harmadik helyen áll 7.4%-kal, a negyedik a Lenovo 5.2%-kal, az ötödik pedig a Xiaomi 4.9%-kal. A teljes piac egyébként 10%-kal nőtt 2015-ben, ami összesen 1.4 milliárt eladott okostelefont jelent.

forrás: IDC

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid