Megvan mikor érkezik Európába a Samsung Galaxy S7

0

A Samsung Galaxy S7 kétségtelenül az egyik leginkább várt csúcsmobil jelenleg, és a rengeteg eddig kiszivárgott részlet után most valószínűleg az európai megjelenés dátumára is fény derült.

Az már szinte biztosra vehető, hogy a Samsung február 21-én leplezi le a Galaxy S7 modelleket, a gyártó már ki is küldte a meghívókat a sajtóbemutatóra. Most pedig az is kiderült, hogy az újdonságok március 11-én jelennek meg Európában, legalábbis ezt állítja az ismert kiszivárogtató, @ShaiMizrachi, akinek korábban több hasonló jóslata is beigazolódott már.

Egyébként egy másik híres személyiség, @evleaks ugyanezt a dátumot jelölte meg a Galaxy S7 amerikai piacra kerülésére, tehát jó eséllyel világszerte ezen a napon jelenik meg az új csúcsmobil-széria. Konkrét Magyarországra vonatkozó információink sajnos nincsenek, de remélhetőleg nálunk is megvásárolható lesz majd az S7 március 11-től.

Egyébként nemrég szivárgott ki néhány hivatalosnak tűnő sajtófotó az újdonságokról, amik alapján így néz majd ki az Galaxy S7 és a valamivel méretesebb S7 edge:

galaxy-s7-galaxy-s7-edge

Ha érdekelnek a további részletek, akkor nézd meg korábbi híreinket a témában.

forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid