Friss képeken a Galaxy S22, állítólag a Samsung egyik volt dolgozója szivárogtatta ki

0

A Galaxy S22 Ultra lehetséges dizájnja már lelepleződött az elmúlt hetekben, most pedig a két kisebb modellről érkeztek friss renderelt képek, amelyek állítólag már nagyon közel állnak a végleges kinézethet.

Az alábbi renderképeket a LetsGoDigital csapata tette közzé, és azt írják, hogy a Samsung egy volt dolgozója szerint ilyenek lesznek az új mobilok. A Galaxy S22-ről és az S22+-ról van szó, amelyek nagyjából ugyanúgy néznek majd ki, leginkább a méretben lesz eltérés.

Mindkét modell teljesen lapos előlapot és hátlapot kap, a kijelző körüli káva pedig mindenhol egyformán vékony lesz. Az előlapon lesz még egy apró kameralyuk középre igazítva, a hátlapi tripla kamera pedig nagyban hasonlít majd az S21 modellekére. Összességében tehát nem lesz hatalmas megújulás dizájn terén, inkább csak kisebb rácfelvarrást kapunk külsőleg.

A Galaxy S22 egy 6,06 colos kijelzővel jön a hírek szerint, a Galaxy S22+ képátlója pedig 6,55 col lehet, vagyis mindekét modell kisebb lesz az elődjénél. Kamerák tekintetében egy vadonatúj, 50 MP-es fő szenzorra számítunk, amihez jön egy 12 MP-es ultraszéles látószögű egység, valamint egy 10 MP-es 3x telefotó kamera.

Az új csúcsmodelleket a Snapdragon 898 vagy az AMD GPU-val szerelt Exynos 2200 hajthatja régiótól függően, legalább 8 GB RAM társaságban.

Érdekesség, hogy a Galaxy S22 Ultra jelentősen eltér majd külsőleg, egy jóval szögletesebb kialakítást kap, lesz saját helye az S Pennek a házban, illetve a hátlapi kamerák dizájnja is teljesen más lesz. Íme a legutóbbi renderkép a telefonról:

Forrás: LetsGoDigital

A Samsung Galaxy S22 modellek bemutatóját várhatóan február elején tartják, a megjelenésre pedig nem sokkal később, február vége felé kerülhet majd sor.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid