Galaxy Note 9 vs iPhone Xs Max sebességteszt

0

Megérkeztek az első sebességtesztek, amelyek összehasonlítják a jelenleg elérhető – talán – két legjobb csúcsmobilt, az iPhone Xs Maxot és a Galaxy Note 9-et. Nézzük az eredményeket!

Azt már az elején érdemes kiemelni, hogy az Apple legújabb A12 chipje fejlettebbnek mondható, hiszen ez már 7 nm-es technológiával készült, míg a Note 9-ben még a korábbi, 10 nm-es Snapdragon 845 vagy Exynos 9810 dolgozik. Nyers erőben tehát az új iPhone-ok dominálnak, ez látszik a szintetikus eredményeken, de vannak azért más szempontok is, mint például a hétköznapi használat során tapasztalható gyorsaság.

A fenti videóban alkalmazások és játékok indítási sebességét vetették össze a két mobilon.

Érdekes módon a Note 9-en (kék vonal) érezhetően gyorsabban startolnak a hétköznapi appok, a játékok viszont szokás szerint az iPhone-on (sárga vonal) töltenek be hamarabb.

Hogy ne csak egyet mutassunk, itt egy másik, hasonló teszt, itt is hasonló végeredmény jön ki:

És egy harmadik is:

Összességében azért elmondható, hogy elég kicsi a sebességbeli különbség a két mobil között, van, ami az egyiken, és van, ami a másikon tölt be egy picit hamarabb. A választásnál sokkal inkább a preferált operációs rendszer, az ár, illetve az extra funkciók döntenek a legtöbb esetben.

Forrás: YouTube

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid