Galaxy S20 néven jöhet a következő Samsung csúcsmobil

0

Már korábban is voltak azzal kapcsolatos hírek, hogy az S10 mobilokat nem az S11 követi, és most az egyik ismert kiszivárogtató meg is erősítette ezt. Szerinte Galaxy S20 néven jön az új Samsung széria!

Kétségtelen, hogy a Galaxy S11 név nem hangzik valami jól, főleg a kerek 10-es szám után. Emiatt olyan pletykák is felmerültek, hogy teljesen új sorozatot indít a Samsung, de most úgy néz ki, hogy végül nem lesz ennyire drasztikus a változás. A Huawei P és Mate szériáihoz hasonlóan itt is a 10 után a 20-as számra ugranak, vagyis Galaxy S20 néven jönnek az új modellek. Ez ráadásul pont szerencsés, hiszen jövőre 2020-at írunk majd.

A Galaxy S20 sorozat (már ha tényleg ez lesz a véglege név) bemutatója februárban várható, és március elején valószínűleg már meg is lehet majd vásárolni a csúcsmodelleket. Számos jelentős újításra számítunk, mint például a 120 Hz-es kijelző, a 108 MP-es fő kamera, az 5x-ös optikai zoom, vagy a megnövelt méretű akkumulátorok. Dizájn terén is lesznek változások, megújul a hátlapi kamerák elrendezése, az előlapi kameralyuk pedig középre kerül.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid