Hatalmas, 18 colos tableten dolgozik a Samsung

0

Nem is olyan régen felröppent egy pletyka, mely szerint a Samsung egy felettébb méretes, egészen pontosan 18.4 colos táblagépen dolgozhat. Akkor még csak a készülék puszta létéről szólt a fáma, amit most egy friss értesülés nem csak megerősít, de a specifikációkról is lerántja a leplet. 

A készülék az SM-T670 modellszámon fut, és egy TFT LCD technológiát használó megjelenítőt fog kapni, a már említett 18.4 colos képátlóval. A felbontás kicsit kiábrándító, mert ezen a hatalmas felületen mindössze 1080×1920 pixel fog terpeszkedni, ami mindössze 119 ppi pixelsűrűséget jelent. Ha hihetünk az új információmorzsáknak, akkor a tablet belsejében egy Exynos 7580 processzor fog duruzsolni nyolc maggal és 1.6 GHz-es órajellel. Az operatív memória mérete 2 GB lesz, háttértárból pedig 32 GB áll majd a rendelkezésünkre, utóbbi memóriakártyával bővíthető.

Elég furcsán néz ki, ha valaki tablettel fényképezni szándékozik, ebben a méretben pedig valóban egy ritka mulatságos látvány lehet, ám a Samsung gigantikus táblagépe erre is lehetőséget biztosít. A hátlapon egy 8 megapixeles, az előlapon pedig egy 5 megapixeles kamera áll a pillanatot megörökíteni szándékozók rendelkezésére.

A gigászi masina energiaellátását egy 5700 mAh-s telep biztosítja, kérdéses hatásfokkal, mindenesetre jó hír, hogy már gyárilag Android 5.1 bootol a tablet bekapcsolásakor. A készülék 451.8 x 275.8 x 11.9 mm-es térbeli jellemzőkkel bír, és végeredményében ez az utolsó felfedett információ a Samsung tabletje kapcsán. Sem a várható árról, sem a forgalomba kerülés időpontjáról nem tudni még semmit.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid