A Google egy funkciót még mindig hozzá akar adni a Pixel 6 modellekhez

0

A Google Pixel 6 készülékek már egy ideje piacon vannak, de egy sokak által várt funkció még mindig nem elérhető a keresőóriás zászlóshajóin. A Face Unlock, vagyis az arcfelismerés lehetősége fél évvel a telefonok debütálása után sem jelent meg, pedig rengeteg szóbeszédben és szivárogtatásban állították, hogy a Google szeretné bevezetni. Állítólag még mindig van remény arra, hogy az opciót elérhetővé teszik a készülékeken, legalábbis ezt állítja az XDA fejlesztők egyik tagja.

A Face Unlock állítólag már a Google Pixel 6 modellek érkezésekor elérhető lett volna, ha minden a tervek szerint alakul, de a funkció sajnálatos módon nem készült el határidőre, így a zászlóshajókat végül enélkül helyezték forgalomba. Ennek ellenére a hírek szerint a funkció mégiscsak úton van, vagy legalábbis foglalkoznak vele, ugyanis az egyik XDA fejlesztő, bizonyos Freak07 az Android Quarterly Platform Release 3 béta verziójában kutakodva az arcfelismerés újabb nyomaira bukkant.

Az általa talált bizonyítékok arra utalnak, hogy a Google még mindig azon dolgozik, hogy a funkciót elérhetővé tegyék a jelenlegi Pixel modelleken, amelyet egy jövőbeni szoftverfrissítés révén juttatnának el a felhasználók részére. Hogy erre mikor kerülhet sor, arra vonatkozólag nem sikerült adatokat találni.

Jöhetne a jogos kérdés, hogy a Google számára mégis miért ilyen problémás ennek a funkciónak a bevezetése? Nos, a korábbi értesülések szerint az arcfelismerés túl sok energiát fogyasztott működése közben, és mivel ezt nem tudták kiküszöbölni, a Google inkább elengedte az azonosítási metódus bevezetését első körben.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid