A Google kiadta az Android 12L harmadik és egyben utolsó béta verzióját

0

A Google kiadta az Android 12L harmadik és egyben utolsó bétáját. Ha valaki nem tudná, az operációs rendszer ezen változata kifejezetten a nagy képernyővel rendelkező készülékre lett fejlesztve, táblagépekre és hajlítható kijelzős okostelefonokra. A hírek szerint az Android 12L végleges változata  még 2022 első negyedévében elérhetővé válik a felhasználók számára.

Az Android 12L harmadik bétája bárki számára elérhető, aki feliratkozott az Android Beta Programra, illetve  legalább Pixel 3a, vagy újabb készüléke van. Ha valaki esetleg kísérletező kedvében lenne se feledje, hogy ezek a béta állapotban lévő szoftverek még nem feltétlenül stabilak, gondok lehetnek az üzemidővel, alkalmazások omolhatnak össze, és mindenféle más hasonló kényelmetlenséggel járhat egy ilyen rendszer használata.

Ráadásul ezt a rendszert nem is igazán telefonokra fejlesztették, az Android 12L létezése leginkább annak a jele, hogy a Google ismét kezdi komolyan venni a tableteket, illetve szándékában áll támogatni a hajlítható képernyővel rendelkező mobilokat is. Utóbbiak esetében nem a flip kialakítású modellekre, hanem sokkal inkább a Samsung Galaxy Z Fold telefonokra és hasonló készülékekre gondolunk. Így aztán ha valaki ki szeretné próbálni, hogy mire képes ez a rendszer verzió, érdemes lesz a Lenovo P12 Pro táblagépen kipróbálni azt, ugyanis a tablet is a támogatott modellek között szerepel.

Ha jobban meggondoljuk, az Android 12L kiadása már olyan közel van, hogy annyira nem is érdemes szöszölni ezzel a bétával. Az ígéret szerint még az első negyedévben megjelenik a rendszer, vagyis március 31-ig meg kellene érkeznie a stabil verziónak.

És mégis milyen előnyökkel járhat az Android 12L használata? A keresőóriás szerint a szoftver finomítja a felhasználói felületet, hogy az jobban mutasson és könnyebben használható legyen a nagyobb képernyőkön. Itt nyugodtan lehet gondolni az értesítésekre, a gyorsbeállításokra, a zárolt-, illetve a kezdőképernyőre egyaránt.

Az értesítések és a gyors beállítások is egy kétoszlopos elrendezést kapnak, a feloldóminta és a PIN menü pedig a szélekre lettek igazítva, hogy könnyebben elérjük őket. Az alkalmazások osztott képernyős futtatása mindössze egy simításba kerül az alsó tálcáról. Utóbbit egy hosszú nyomással lehet elrejteni vagy megjeleníteni.

Az Android 12L telepítése és használata tehát táblagépeken semmilyen nehézséggel nem jár, a Google Pixel mobilokon pedig teljesen a felhasználón múlik, hogy akarja-e használni a nagy képernyőkre optimalizált felületet, vagy sem.

“A 12L egy különleges extra funkciókészlet, amely az Android 12 rendszert még jobbá teszi nagy képernyőkön. Optimalizáltuk és csiszoltuk a rendszer felhasználói felületét a nagy képernyőkre, a multitaszkingot erőteljesebbé és intuitívabbá tettük, illetve javítottuk az alkalmazások kompatibilitási támogatását, hogy azok alapértelmezés szerint is jobban nézzenek ki”.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid