Hamarosan debütál a Huawei P50 széria és a Harmony OS mobilos kiadása

0

A Huawei jövő héten, egész pontosan június 2-án tart egy nagy bemutató eseményt, amelynek az egyik főszereplője a Harmony OS rendszer mobilos kiadása lesz, egy friss plakát pedig erősen utal arra, hogy a P50 szériát is ekkor leplezik le.

A Harmony OS telefonokra szánt verziója tehát napokon belül bemutatkozik, persze a béta tesztelés már folyik egy ideje, így most is van némi fogalmunk arról, hogy mire számíthatunk.

Az viszont eddig rejtély volt, hogy mikor érkezik a többször is elhalasztott Huawei P50 széria. A fenti plakáton azonban megjelenik a kamerák körvonala, ami erősen utal arra, hogy a régóta várt telefonok bemutatója is most lesz esedékes.

A két dudor nem azt jelenti, hogy csak két kamera lesz a P50 mobilokon, hanem azt, hogy két nagyobb körben helyezkednek majd el a szenzorok. Kiszivárgott mér több renderkép és fotó is a dizájnról, így nagyjából már összeállt a kép.

A P50 mobilok több szempontból is érdekesek lesznek. Egyrészt már gyárilag Harmony OS fut majd rajtuk, de ami ennél is nagyobb szám, hogy óriási méretű, 1 colos kameraszenzor kerülhet a hátlapjukra. Bár a Sharp már bemutatott egy ilyen kamerával szerelt készüléket, így az elsőség elúszott, de ez nem csorbítja a Huawei érdemeit, ha valóban meglépik ezt. Ami viszont egy kicsit szomorú, hogy a hírek szerint a P50 széria lehet az utolsó, aminél a gyártó együtt dolgozik a Leicával, ezután megszűnhet a kooperáció. Hivatalos megerősítés még nem érkezett ezzel kapcsolatban, de a Leica egyik új partnere pont a már említett Sharp, rajtuk kívül pedig még a Xiaomi és a Honor neve is felmerült.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid