Hamarosan érkezik a Samsung Galaxy XCover Pro

0

Nem igazán mondhatnánk, hogy a Samsung mostanában túlzottan elkényeztetett volna bennünket strapabíró okostelefonokkal, de az FCC adatbázisa szerint hamarosan pótolni fogja ezt a hiányosságot. Az SM-G715FN modellszámú készülék ugyanis megkapta a forgalomba helyezéshez szükséges engedélyeket, és ha minden igaz, Samsung Galaxy XCover Pro néven kerül majd a boltok polcaira.

Hazudnánk, ha azt mondanánk, ez az első alkalom, amikor a készülékkel találkozunk, a modellszámot ugyanis láttuk már szintetikus tesztek adatbázisában, és voltak bizonyos pletykák is a telefonnal kapcsolatban. A tanúsítványi dokumentáció megerősíti, hogy a Samsung Galaxy XCover Pro belsejében kétcsatornás WiFi modul, 5. generációs Bluetooth modem, valamint NFC technológia egyaránt megtalálható lesz. A készülék térbeli méreteiről is akad némi információ, az FCC listázása szerint a mobil 160 mm magas és 77 mm széles lesz, miközben a képernyő képátlója 6,3 col. A Samsung strapabíró okostelefonja támogatja majd a 15 wattos gyorstöltést is.

Korábbi értesülések alapján úgy tudjuk, hogy a Samsung Galaxy XCover Pro belsejében Exynos 9611 chipset végzi majd a számításokat, 4 GB RAM társaságában. Szoftveres téren Android 10 alapokon nyugvó One UI 2.0 rendszerre érdemes számítani. Mivel a telefont arra szánják, hogy a legdurvább körülmények között is túléljen, valószínűleg IP68 és MIL-STD-810G minősítésnek megfelelő külső burkolat kerül majd a többi hardveres komponens köré. Bizonyos spekulációk szerint a telefon hamarosan forgalomba kerülhet Európában, de ezt egyelőre más források nem erősítették meg, mint ahogyan a várható árról sincsenek hiteles predikciók.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid