Hazájában a Honor áll az élen az okostelefon-piacon

0

Az okostelefonok világát érintő hanyatlás nem kerülte el a bolygó egyik legnagyobb piacát, Kínát sem – derült ki a Canalys legfrissebb elemzéséből. A szakértők szerint az itt tevékenykedő gyártók nagyjából 5 százalékkal kevesebb okostelefont szállítottak le az idei harmadik negyedévben, mint az előző év azonos időszakában. Vannak azért nyertesei is az áldatlan helyzetnek, ilyen a Honor, ami jelenleg az élen áll hazájában.

Tavaly tehát 69,8 millió mobilt adtak el a kínai piacon a harmadik negyedévben, idén viszont már csak 66,7 millió talált gazdára. Éves szinten tehát nem annyira jó a helyzet, ugyanakkor az előző, vagyis az idei év második negyedévéhez képest nőttek a eladások, vagyis már látni az alagút végén a fényt az ázsiai régióban is.

Hazájában a Honor tört most az élre a vizsgált időszak alatt, és mindezt egy nagyon szoros versenyben sikerült véghez vinni, mivel az első és az ötödik helyezett között mindössze 2,7 millió eladott okostelefon képezi a különbséget. Az ötödik helyezett amúgy a Xiaomi. Visszatérve a Honorhoz: a cég az X50 modellek révén nyert lendületet, nem véletlenül, hiszen ezeket a mobilokat úgy mutatták be, mint nagy előrelépést a tartósság szempontjából.

Az aktuális sorrend Kínában: Honor, Oppo, Apple, Vivo, Xiaomi, Huawei

Az Oppo és a OnePlus őrzi az ezüstérmet – eladási számaikat a Canalys összevonja -, a harmadik helyen pedig az Apple áll, a pozícióját az iPhone 15 modellek sikerének köszönheti. Az elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a Honor és az Oppo digitális pénzügyi eszközöket kínál a forgalmazók részére, míg a Xiaomi lehetővé teszi a partnerek számára a Mi Store üzletek megvásárlását, az erőforrások elosztásának optimalizálását, és akár bővítését is.

A gyártók és a forgalmazók még szorosabbra fűzik kapcsolatukat, ami egyfelől a kereslet visszaesésének következménye, másfelől kiváltó okai között szerepelnek a 2022-től jelentkező ellátási kockázatok is. A kollaborációk most már minden szinten zajlanak, makrószintű stratégiákban és mindennapi műveletekben is tetten érhetők – állítja Amber Liu a Canalys kutatási vezetője.

A szakértők szerint a kereslet fokozatosan emelkedni fog, miután 2023 második negyedévében elérte a mélypontot. A vállalatok azon vannak, hogy proaktívan bővítsék a termékportfóliójukat, illetve fokozzák a frissítési gyakoriságot, ezáltal ösztönözve a fogyasztókat az új készülékek beszerzésére, valamint arra, hogy bátran cseréljék le az eddig megszokott és használt márkát, és válasszanak inkább az általuk kínált modellek közül.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid