Heteken belül jöhet a Nokia X2

1

A legfrissebb hírek szerint akár már ebben a hónapban bemutathatják az új androidos Nokia mobilt. A korábbi Nokia X még februárban jelent meg, azaz viszonylag hamar jöhet az utódja.

Az új készülék RM-1013 kódszámmal rendelkezik, és a végső neve Nokia X2 lehet majd (volt már egy ilyen nevű mobil 2010-ben, de ez a Samsungnál sem volt gond, mivel nemrég ők is másodszorra használták fel a Galaxy W nevet).

Nokia-X-android

Nokia X

A korábbi hírek szerint egy 4.3 colos WVGA kijelzővel jön a Nokia X2, a processzor szerepét pedig a kétmagos 1.2GHz-es Snapdragon 200 tölti majd be. RAM-ból 1GB-ot kapunk, a belső tárhely pedig 4GB lesz, amit valószínűleg bővíthetünk is majd. Összességében tehát lesz előrelépés a korábbi Nokia X-hez képest, különösen jó hír a megduplázott memória, de a kicsit az erősebb processzor is elkél.

Az operációs rendszer itt is az Android egy erősen átszabott verziója lesz, ami külsőleg a Windows Phone-ra hasonlít, ráadásul a szokásos Google alkalmazások helyett azok Microsoftos megfelelőjét kapjuk majd meg. Van olyan pletyka a Nokia X2-ről, hogy Windows Phone is lesz rajta az Android mellett, de erről még nem érkezett megerősítés. Az árról egyelőre nincs hír, de szinte biztos, hogy nagyon olcsó lesz az új modell.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid