Hivatalos a Samsung Galaxy A3 és A5!

3

A Samsung hivatalosan is bejelentette az új A-szériája két darabját, a Galaxy A3-at és a Galaxy A5-öt. Mindkét modell az Alpha irányvonalát követi, azaz ultravékony kialakítással és prémium kivitellel rendelkeznek. Ráadásul az újdonságok már teljesen fém házat kaptak, amire eddig nem volt példa a Samsungnál.

Galaxy-A3_-Front_Pearl-White

A Galaxy A3 egy 4.5 colos qHD-s (960×540) Super AMOLED kijelzővel bír, és egy 1.2 GHz-es négymagos processzor hajtja, aminek a pontos típusát még nem fedte fel a gyártó, de minden bizonnyal a 64-bites Snapdragon 410-ről van szó, amihez 1 GB RAM tartozik. Adatkapcsolat terén megkapjuk az LTE Cat. 4-et, kamerákból pedig egy 8 és egy 5 megapixeles szenzor áll a rendelkezésre. A belső tárhely 8 GB-os, ami tovább bővíthető.

Galaxy-A3_-Back_Pearl-White

A 130.1 x 65.5 x 6.9 mm-es méretekkel rendelkező, 110 gramm súlyú készülékbe egy 1900 mAh-s akksi került, a szoftver pedig Android 4.4-es, természetesen TouchWiz felülettel.

A Galaxy A5 egy valamivel nagyobb, 5 colos 720p-s Super AMOLED kijelzőt kapott, a hardver szerepét pedig valószínűleg ugyanaz a 64-bites chipset tölti be, mint az A3 esetében, de RAM-ból már 2 GB áll rendelkezésre. A kamerák felbontása 13 és 5 megapixel, a szoftver pedig itt is Android 4.4-es.

Galaxy-A5_Set_-Midnight-Black

A 139.3 x 69.7 x 6.7 mm-es, 123 grammot nyomó készülék egy 2300 mAh-s akkumulátorral bír. A belső tárhely 16 GB-os, amihez bővítési lehetőséget is kapunk.

https://www.youtube.com/watch?v=m1uzXBo_VPQ

Mindkét új modell november elején jelenik meg, először valószínűleg csak Ázsiában. Az árakkal kapcsolatban pedig olyan pletykákat lehetett hallani, hogy 350-500 dollár között nyit az új A-széria, ami azért nem annyira kevés.

SamsungTomorrow

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid