Hivatalos: átszervezi telefonos részlegét az LG

0

És sajnos nem jó kedvében teszi. Mivel a koreai gyártó mobilos részlege már évek óta nem teljesít valami fényesen – és akkor most finoman is fogalmaztunk – a vállalat vezetői kénytelenek bizonyos lépéseket tenni, hogy ismét profitábilis lehessen ez az üzletág. Az LG bejelentette, hogy a jövőben az olcsóbb, belépőszintű készülékek gyártását ezentúl külsős partnerekkel végzik majd. 

Igazából nem ez az első alkalom, hogy erről az átszervezési szándékról, döntésről hallani lehet, de most már hivatalosan is közzétették, hogy ez lesz az új irány a jövőben. A külsős gyártás segítségével csökkenteni lehet az előállítási költségeken, így alacsonyabb lehet a vételár, és nem mellékesen még többet lehet keresni az adott készüléken, legalábbis ha minden szerencsésen alakul.

Nagyon komoly kihívói vannak alsóbb kategóriákban az LG-nek, olyanokkal kell lépést tartania, mint az Oppo, a Xiaomi, a Vivo, de még az ezerszeresen megtépázott Huawei is komoly ellenfél lehet az alacsonyabb árfekvésű telefonok világában. A kegyetlen versenyben számos gyártó tűnt el, vagy szorult perifériára, gondoljunk csak a Sony vagy a HTC esetére.

Ezen cégek sorsát az LG úgy szeretné elkerülni, hogy sokkal több figyelmet fordítanának a prémium készülékekre, illetve a meghökkentő ötletekre, így aztán olyan ajánlatokkal rukkolnak elő a jövőben, mint a gyönyörű külalakkal büszkélkedő Velvet, vagy a forgatható kijelzős Wing. Ezeknek a felső-középkategóriás, prémium modelleknek a fejlesztése és gyártása továbbra is teljes mértékben az LG kezében lesz, legalábbis egyelőre. Ha ügyesek, akkor a jövőben el tudják kerülni azokat a stratégiai hibákat, amelyek végül a G és a V széria bukásával jártak.

LG Wing

Az LG vezetői nem tudjuk mennyire optimisták, de az elemzők szerint ezzel az üzleti stratégiával még egy jó darabig nem lesznek kint az erdőből. A kínai gyártók sokkal jobb marketinggel és komolyabb erőforrásokkal rendelkeznek, mint a koreai vállalat. Ráadásul az olyanok, mint a Xiaomi, elképesztően ütőképes, gyilkos ár-érték arányú mobilokat kínálnak az alsóbb árszegmensekben, nehéz lesz velük versenyre kelni.

Az LG a globális okostelefon értékesítésekben a kilencedik helyet szerezte meg az idei harmadik negyedévében, derült ki a Counterpoint elemzéséből, szinte minden nagyobb név, de relatíve új szereplők is, mint a Realme, lehagyták őket, ráadásul ez már a huszonkettedik negyedév volt, amiben a mobilos divízió veszteséget termelt. A kemény idők tehát kemény döntéseket követelnek, de hogy mennyire lesz jó ötlet kiadni a termékpaletta egy részét saját kézből, azt majd csak a jövő döntheti el.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid