Előzetes bemutatók és szivárgások tömkelege után a Honor végre leleplezte Kínában a Robot Phone nevű készüléket, amelynek különlegességét a hátlapba épített, motorizált gimballal szerelt kamerarendszer adja. A készülék ezeken túlmenően is az élvonalba tartozik, hiszen a belsejében Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet teljesít szolgálatot, akár 16 GB RAM-mal kiegészítve, viszont a 6,3 hüvelykes megjelenítőnek köszönhetően egészen kompakt újdonságról beszélhetünk. Mondjuk súlya az van.
Az okostelefon legizgalmasabb újítása egyértelműen a hátlapba épített, saját fejlesztésű titán gimbalrendszer, amelynek összeállítása a Honor szerint legalább 60 gyártási folyamatból és 100 apró komponensből áll. Amúgy legalább ennyi szabadalmi bejegyzés kapcsolódik a készülékhez, ami szintén nem semmi. A mobil hátoldalán az iparág legkisebb 4D-s stabilizátora foglal helyet; a benne lévő motor mindössze 6 mm vékony és alig 2,6 grammot nyom.
Ez a konstrukció a gyártó bevallása szerint 65 százalékkal kisebb az eddig látott külső megoldásoknál, így aztán a mérnököknek ezt az egészet sikerült egy 9,6 mm vastag készülékházba belepréselni. A fizika törvényeit azonban így sem lehetett megcsúfolni: a mechanika miatt a mobil a méretéhez képest egy picit nehéz, összesen 248 grammot nyom. Viszont ha megnézzük, mire képes ez a robotkar, egészen elfogadhatóvá válik a már említett tömeg.
A gimbalunk ugyanis egy 200 megapixeles, f/1,6-os rekeszértékű elsődleges kamerát mozgat. Ez a szenzor támogatja a 4K felbontású videórögzítést, a feldolgozást pedig a Honor saját H1-es képalkotó chipje végzi. A kamera mesterséges intelligencia révén valós időben követi a mozgásunkat videóhívások vagy vlogolás közben, de ezek mellett a felhasználók hangutasításokkal is irányíthatják az objektívet. A szoftver részét képező Yoyo asszisztens önálló robotként kezeli a kamerát: a lencse reagál a környezetére, több mint 100 arckifejezést utánoz, és ha úgy van, még a zenére is táncol.
Az okostelefon hátlapján van még egy 200 megapixeles periszkópos telefotó kamera is, ami 2,7-szeres optikai zoomot tud, illetve egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű egység, amellyel makrófotókat is lőhetünk. A Honor az Arri márkával közösen dedikált mozimódot és profi színkezelést is fejlesztett a kameraapp szoftveréhez.
A kamerás csodákat egy pillanatra félretéve egy kompakt csúcsmobilról beszélhetünk, ha a Honor Robot Phone jellemzőit vizsgáljuk. A megjelenítő a jelenlegi standardok mellett egészen kezelhető, a képátlója ugyanis 6,3 hüvelykes; a panel LTPO OLED technológián alapul, és 2640 x 1216 pixelt mozgat, amelyek 1 és 120 Hz között váltogathatják a frekvenciájukat. A maximális pontszerű fényerő eléri a 6800 nitet, illetve van egy tükröződésmentes bevonat is, ami a kültéri olvashatóságot segíti.
A képernyő mögé Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet került, amely mellé akár 16 GB RAM és 1 TB háttértár is tartozhat a választott kiszereléstől függően. Az okostelefon burkolata alá egy 7060 mAh kapacitású szilícium-szén akkumulátort préseltek, amelyet 120 wattal lehet etetni kábelen keresztül, de támogatott a vezeték nélküli táplálás is 50 wattos maximummal. Ami a szoftvert illeti, Android 16 alapokon nyugvó MagicOS 10 rendszert kapunk. A telefon szürke és ezüst festéssel kerül forgalomba.
Voltak olyan jóslatok, melyek szerint a készülék nem lesz olcsó, ezek sajnos beváltak, ugyanis a 12/512 GB-os kiszerelés helyi pénzből átszámítva nagyjából 470 ezer forintot kóstál. A valódi ínyenceknek szánt, 16 GB RAM-mal és 1 TB háttértárral szerelt csúcskonfigurációért pedig 610 ezer forintnyi jüant is elkérnek. Mi nem szeretnénk temetni a készülék nemzetközi értékesítését, de mivel a gyártó eddig nem dicsekedett ilyesmivel, könnyen előfordulhat, hogy az európai érdeklődők csak valamilyen kerülőúton tudják majd beszerezni a Honor robotkarral szerelt újdonságát.
Forrás: GSMArena






