Hivatalos az LG V20

0

Megérkezett az LG legújabb csúcsmobilja, az LG V20, ami részben a G5-re, részben pedig a tavalyi V10-re hasonlít, de talán mindkettőből az előnyösebb tulajdonságokat gyúrták össze, és az eredményhez hozzáadtak még jó néhány érdekes extrát, így akár még sikeres is lehet a friss zászlóshajó.

Az LG V10 gumírozott külsejét egy alumínium házra cserélték, de megmaradt az MIL-STD-810 katonai szabvány, ami azt jelenti, hogy kifejezetten strapabíró lett a kütyü. A G5 modularitásának (szerencsére) nyoma sincs, de továbbra is cserélhető az aksi, mégpedig a levehető fém hátlap révén. Gombok terén egy vegyes megoldást kapunk, akárcsak a G5-nél: a bekapcsoló gomb hátra került, ezen van az ujjlenyomat-olvasó is, míg a hangerő gombokat oldalt találjuk.

LG-V20-01

A V10-hez hasonlóan a V20-ba is egy 5.7 colos QHD kijelző került, és van felette egy másodlagos kijelző, ami ezúttal kicsit hosszabb, így több minden fér el rajta. A meghajtásról a Snapdragon 820 gondoskodik, amihez 4 GB RAM-ot és 64 GB belső tárhelyet kapunk, utóbbi ráadásul gond nélkül bővíthető.

LG-V20-06

Az LG természetesen komolyan rágyúrt a kamerákra is. A hátlapon két egységet találunk, egy 16 megapixeleset f/1.8-as rekesznyílással és normál látószöggel, illetve egy 8 megapixeleset széles, 135 fokos látószöggel. Ez ismerős lehet a G5-ből, ám ezúttal egy hibrid autofókusz felel a képek gyors beélesítéséért, ami kombinálja a lézeres, a fázisdetekciós és a kontrasztalapú megoldást. Van követőfókusz is, a V20 képes egy mozgó tárgyat vagy személyt folyamatosan élesen tartani.

LG-V20-02

Az előlapra egy 5 megapixeles szelfikamera került f/1.9-es rekeszértékkel, ezzel készíthetünk normál, illetve széles szelfit, akárcsak a V10 dupla előlapi szenzorával, bár azt még nem tudni, hogy pontosan hogyan működik az új megoldás egy szenzorral.

Természetesen van 4K videófelvételi lehetőség, és az LG V20 az első készülék, ami támogatja a Qualcomm új, Steady Record 2.0 képstabilizálási technológiáját, ami egy valós idejű, giroszkóp alapú, elektronikus megoldás.

LG-V20-04

Az LG általában kiemelt figyelmet szentel a hangminőségre, és a V20-nál sincs ez másként. Az új csúcsmodellbe négy DAC chip (ESS Sabre ES9218) került a minél tisztább hangzás érdekében, ráadásul a hangrögzítés is kiváló minőségben lehetséges.

LG-V20-08

A levehető hátlap alatt egy 3200 mAh-s aksit találunk (QuickCharge 3.0-val), ami a V10-hez és a G5-höz képest is előrelépés. A futtatott rendszer már Android 7.0-n alapszik, és valóban ez lett az első mobil, ami az új szoftverrel debütált.

LG-V20-03

Az LG V20 állítólag még ebben a hónapban megjelenik, de a pontos ára egyelőre nem ismert. Az viszont valószínű, hogy a Note 7-nél és az iPhone 7 Plusnál valamivel olcsóbb lesz.

forrás: LG

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid