Hivatalos: ekkor érkezik a Nothing Phone (2)

0

Carl Pei tagadhatatlanul érte ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést egy adott termék iránt, így aztán a felhajtás egy pillanatra sem szűnik meg a Nothing Phone (2) körül. Szerencsére már nem sokáig kell szítania az izgalom lángjait, mert a különleges hátlapi dizájnnal rendelkező okostelefon heteken belül megjelenik, és már azt is tudjuk, hogy pontosan mikor.

A gyártó hivatalosan is felfedte, hogy a Nothing Phone (2) bemutatójára július 11-én kerül sor, a mi időnk szerint délután 5 órakor. A készüléket egy élő közvetítés keretén belül fogják a világ elé tárni. Egyébként a Nothing Phone (1) tavaly július 12-én mutatkozott be, így aztán egy nap híján majdnem egy évvel később érkezik a folytatás.

Megéri várni az okostelefonra, legalábbis az alapján, amit eddig tudunk a jellemzőiről. A gyártó korábban már hivatalosan is megerősítette, hogy a belsejében Snapdragon 8+ Gen 1 lapkakészlet teljesít szolgálatot, egy 6,67 hüvelykes AMOLED megjelenítő mögött, a hardveres komponenseket pedig egy 4700 mAh kapacitású akkumulátor látja majd el energiával.

A hátlapi dizájn egy részlete

A Nothing Phone (2) tartós vétel lesz, ha más nem, a szoftverfrissítések szempontjából, Carl Pei, az egykori OnePlus társalapító ugyanis ígéretet tett arra, hogy a készülék három teljes Android verziót és 4 éven át tartó biztonsági foltozást egyaránt meg fog kapni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid