Hivatalos: érkezik a Huawei Mate 50 széria

0

Eddig is azzal számoltunk, hogy valamikor ősszel debütálnak a Mate 50 mobilok, most viszont hivatalosan is megerősítette ezt a Huawei egy előzetes képpel, és a bemutató pontos dátumára is fény derült.

A Huawei az alábbi teaser képet osztotta meg a kínai közösségi médiában. A Mate 50 széria 2022. szeptember 6-án érkezik, vagyis még durván két hetet kell rá várni.

A képen egy arany színű gyűrű látható, ami minden bizonnyal a kamerák elrendezésére, dizájnjára utal. A Mate 50 mobilok lesznek az vállalt első zászlóshajói a Leicával történt szakítás óta. A német cég már a Xiaomival dolgozik együtt, a Huawei pedig létrehozott egy új márkát XMAGE néven, jó eséllyel ez a jelzés szerepel majd az új modellek hátoldalán.

Hardveres téren valamilyen 4G-s Qualcomm chipsetre számítunk, a sima Mate 50 például állítólag a korábbi generációs Snapdragon 888 “butított” változatával jöhet, de régebben lehetett hallani egy Kirin 9000S lapkáról is, ami szintén felbukkanhat az új mobilok valamelyikében.

Az egyelőre kérdéses, hogy szeptember 6-án csak a kínai bemutatót tartják meg, vagy esetleg nemzetközi bemutató is lesz ezzel egy időben. A telefonok minden bizonnyal megjelennek majd az európai piacon is, de azt még nem tudni, hogy pontosan mikor.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid