A Pixel 11 okostelefonok és a Pixel Watch 5 okosóra mellett a Google leleplezte első nyomkövetőjét is, amely a rendkívül fantáziadús Pixel Tag nevet kapta, de ez nem csoda: az apró kütyü az Apple és a Samsung hasonló kiegészítőinek próbál a kihívója lenni. A rozsdamentes acélból készülő kütyü külső kialakítása vízálló, és akárcsak a többiek, ez is elemmel megy, az ára pedig a piac többi termékéhez igazodik.
Azok a szivárgások, amelyek a Google nyomkövetőjéről szóltak, igaznak bizonyultak: a keresőóriás leleplezte a Pixel Taget, amely az Apple AirTag és a Samsung Galaxy Tag mintájára értékeink nyomon követésében nyújt segítséget. Az ígéret szerint a hajlításnak és a repedésnek ellenálló rozsdamentes acélból készült eszköz IP67-es minősítésnek megfelelő védelmet kapott a vízzel és a porral szemben.
Az apróság ugyanazt a készülékkereső hálózatot használja a helymeghatározáshoz, mint amivel az okostelefont vagy az okosórát tudjuk meglelni. A pontos kereséshez a Bluetooth Channel Sounding technológia és az ultraszélessávú UWB kapcsolat biztosítja a szükséges alapokat. A nyomkövetőn helyet kapott egy beépített hangszóró, ez tovább könnyíti a megtalálást, egy gomb segítségével pedig a párosított telefonunkat is megcsörgethetjük, tehát a dolog oda-vissza működik.
A beüzemeléshez nem kell mérnöki diploma: az akkumulátorvédő fül kihúzása után a gyorspárosítás funkció révén az eszköz pillanatok alatt csatlakozik az Android 9 vagy annál újabb rendszert futtató mobilokhoz. Bár ez így külön nincs kiemelve, de szerintünk táblagéppel is működik a varázslat. Az energiaellátás a felhasználó feladata, a Pixel Tag ugyanis elemmel megy, de elvileg egy évig gondtalanul üzemelni fog. A kiegészítőt akár 10 személlyel is megoszthatjuk a közös tárgyak nyomon követéséhez, illetve bekapcsolható az elhagyásra figyelmeztető riasztás is.
A keresőóriás a biztonságra is odafigyelt, így az okostelefonunk automatikusan riaszt, ha egy ismeretlen Pixel Tag van a közelünkben és/vagy velünk együtt mozog. Ilyen esetekben a rendszer segít a kéretlen nyomkövető dalra fakasztásában – szárazabban fogalmazva hangkibocsátásra kényszeríti az eszközt –, és útmutatást is ad a további teendőkhöz.
Ami az értékesítést illeti, a Google nem igazán kapkod a most bejelentett eszköz piacra dobásával, a forgalmazás ugyanis csak november 11-én indul. Amennyiben egy darabot szeretnél vásárolni a Google Pixel Tagből, úgy 29 dollárt kell leszurkolni, de lesz négydarabos csomag is 99 dollárért; ezek magyar pénzre átszámítva 9 és 32 ezer forintos összegek.
Forrás: GSMArena