Megérkezett a Huawei Band 6 okoskarkötő

0

A Huawei Band széria utoljára 2019-ben kapott új tagot, amikor bemutatták a Band 4-et. Tavaly nem érkezett új modell, a kínai gyártó pedig most az ünnepek alatt jelentette be az új generációt, ami kihagyva az ötös számot Huawei Band 6 néven debütált, és nagy valószínűséggel a Xiaomi Mi Band 6 alternatívájának szánják a készüléket.

A készülék képernyője 1,47 colos, ezen a felületen összesen 194 x 368 képpont sorakozik, ami pedig a panelt illeti, ez egy AMOLED megoldás, ami komoly előrelépést jelent a korábbi IPS LCD megjelenítőhöz viszonyítva. A méretbeli növekedés is jelentős, durván 50%-kal nagyobb az új panel, mint a korábbi. A kínai gyártó számos opcionális óralappal kecsegtet, amelyeket a Watch Face Store applikáció segítségével lehet majd letölteni és telepíteni. A képernyő körüli keretek egészen vékonyra sikeredtek, a kijelző foglalja el az előlap 64 százalékát, de a Xiaomi termékével ellentétben megmaradt a téglalap alakú kiosztás, nincsenek ívelt alsó és felső oldalak.

A karkötő képes a nap 24 órájában mérni a felhasználó véroxigén szintjét, ezen kívül TruSeen 4.0 pulzusmérést is kapunk, amihez TruSeen 2.0 alvásmonitorozás, valamint TruRelax 2.0 vérnyomás kalkulálás is tartozik. A készülék képes lesz szemmel tartani a szív egészségi állapotát, és figyelmeztet a lehetséges légzészavarokra is. A Huawei Band 6 elképesztő mennyiségű, egészen pontosan 96 sport üzemmódot kínál jövendőbeli tulajdonosa számára, és természetesen a megszokott lehetőségek, mint a kamera és médialejátszó távirányítás, valamint a hívások és alkalmazás értesítések jelzése is rendelkezésre áll majd. Az okoskarkötő kompatibilis a legalább iOS 9.0 vagy Android 6.0 operációs rendszert futtató mobil eszközökkel.

A Huawei Band 6 mindössze 18 grammot nyom, ami pedig a méreteit illeti, a szerkezet 43 x 25,4 x 10,99 mm-es dimenziókkal bír, és a külső borítás 5ATM minősítésnek megfelelően ellenáll a víznek. A karkötő egyetlen fizikai gombbal rendelkezik, amelynek a segítségével lehet majd a menüben is navigálni. Ami még említést érdemel, az az üzemidő, ebben (is) kiválóan teljesít a készülék, a Huawei állítása szerint normál használat mellett akár 10 napig is képes üzemelni a Band 6. A töltés továbbra is mágneses kábellel történik, és mindössze 5 perc kell a töltőn ahhoz, hogy 2 napos működésre elegendő energiát passzírozzunk az apróságba.

A Huawei Band 6 zöld, fekete és borostyán árnyalatokban kapható, a készülék fogalmazása már meg is kezdődött, Malajziában mindössze 53 dollárnak, vagyis cirka 16 ezer forintnak megfelelő összeget kérnek el érte. Európai megjelenésről egyelőre nincs hír, de bizonyára kapható lesz itt is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid