Hivatalos a OnePlus 15

0

Bemutatkozott Kínában a OnePlus 15, a kínai gyártó legújabb zászlóshajója, ami nemsokára hozzánk is megérkezik, így mindenképpen érdemes megismerkedni vele.

A OnePlus 15 teljesen megújult dizájnnal érkezett, ami már a kijelzőnél is tetten érhető, a panel immáron teljesen sík kialakítású, és egy minimálisan kisebb lett, mint az előd esetében. Némileg csökkent a felbontás is, a képfrissítés viszont nőtt. Hogy konkrétumokat is említsünk, egy 6,78 colos, 165 Hz-es Full HD+ LTPO OLED megjelenítőről van szó, amit a BOE gyárt. A képfrissítés teljesen dinamikus, 1 Hz-ig is lemehet, a csúcsfényerő 1800 nit, és van 2160Hz-es PWM sötétítés. A káva egységesen nagyon vékony körbe, mindössze 1,15 mm-es.

A készüléket a legújabb Qualcomm csúcslapka, a Snapdragon 8 Elite Gen 5 hajtja, amihez 12 vagy 16 GB RAM, illetve 256 GB, 512 GB vagy 1 TB tárhely kérhető. Természetesen a legújabb LPDDR5X és UFS 4.1 egységekről van szó.

Kamerák terén sem lehet panaszunk, annak ellenére, hogy a gyártó befejezte az együttműködést a Hasselbladdal, helyette a saját, Lumo Imaging System névre hallgató rendszert alkalmazzák. A fő kamera továbbra is 50 MP-es, minimálisan kisebb Sony szenzorral (1/1,56″ vs 1/1,4″), ehhez jön egy 50 MP-es, 85 mm-es, 3,5x periszkópos zoom egység, illetve egy szintén 50 MP-es, 16 mm-es ultraszéles látószögű megoldás. A szelfikamera pedig 32 MP-es.

Nagyot lépett előre az akkumulátor, aminek a kapacitása immáron 7300 mAh. Vezetéken keresztült 120 W-tal lehet tölteni, vezeték nélkül pedig 50 W-tal. A rendszer Android 16-ra épülő ColorOS 16, és megkapjuk az IP68 és IP69K vízállósági minősítéseket is.

A OnePlus 15 első körben Kínában jelenik meg, ahol a legolcsóbb, 12+256 GB-os modell mindössze 3999 jüanba kerül, ami átszámolva durván 188 ezer Ft. A telefon novemberben jön a nemzetközi piacokra, többek között Európába.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid