Hivatalos a Samsung Galaxy S23, az S23+ és az S23 Ultra

0

A Samsung végre bemutatta új zászlóshajóit, a Galaxy S23 mobilokat, amelyek elég sok mindenben hasonlítanak az előző generációhoz, de azért akadnak újítások is szép számmal. Az előrendelés már megindult, mutatjuk a hivatalos hazai árakat is.

Samsung Galaxy S23 és S23+

A két telefon nagyon sok közös jellemzővel bír, így ezeket együtt fogjuk bemutatni. Az alap modell kijelzője 6,1 colos, vagyis egész kompakt lett a készülék, a nagyobb kiadás pedig 6,6 colos megjelenítővel bír. Mindkettő lapos kialakítású Dinamikus AMOLED 2X panel 120 Hz-es képfrissítéssel, 19,5:9 képaránnyal és 2340×1080 képpont felbontással. Az előlapot és a hátlapot is a legújabb Gorilla Glass Victus 2 védi, ami állítólag ugyanúgy bírja a karcokat, mint a korábbi generáció, az eséseket viszont jobban, betonra 1 méterről, aszfaltra pedig akár 2 méterről is megúszhatunk egy leejtést.

Az alap modell 146,3 x 70,8 x 7,6 mm-es dimenziókkal bír, és mindössze 168 grammos, a nagyobb változat pedig  157,7 x 76,2 x 7,6 mm-es, és 196 grammot nyom. A telefonok természetesen ezúttal is megkapták az IP68-as tanúsítványt, vagyis ellenállnak a pornak és a víznek.

A Galaxy S23 mobilokat a Snapdragon 8 Gen 2 hajtja, ezúttal nincs Exynos procis verzió, ami sokak számára nagy megkönnyebbülés lesz, végre hozzánk is ugyanolyan készülékek jutnak, mint más piacokra. RAM-ból 8 GB-ot kapunk, a belső tárhely pedig az alap S23-nál 128 vagy 256 GB-os lehet, az S23+ esetében pedig 256 vagy 512 GB-os. A tároló típusa a legújabb UFS 4.0, kivéve a 128 GB-os S23 esetében, ebbe a hírek szerint még a korábbi UFS 3.1-es megoldás került (hivatalos infó azonban egyelőre nincs erről). A tárhely bővítésére nincs lehetőség.

A hátlapon továbbra is tripla kamerarendszert találunk, a dizájn azonban változott, már nincs egybefüggő sziget, az egységek külön-külön helyezkednek el. A fő szenzor 50 MP-es, és természetesen kapott OIS-t, ehhez jön egy 12 MP-es ultraszéles látószögű kamera és egy 10 MP-es 3x telefotó kamera (utóbbi szintén OIS-szel).

Szelfizni az előlapon található 12 MP-es egységgel lehet.

Az akkumulátor kapacitása 3900 mAh a Galaxy S23 esetében, és itt megmaradt a 25 W-os töltés, a Galaxy S23+ 4700 mAh-s akkuja viszont már 45 W-tal is tölthető. A vezeték nélküli töltés mindkét telefon esetében 15 W-tal lehetséges, és ezúttal sem kerül semmilyen adapter a dobozba. A telep kapacitása mindkét telefonnál 200 mAh-val nőtt (3700 és 4500 mAh-ról), ami mindenképpen pozitív változás.

Nem esett még szó a rendszerről, ami természetesen Android 13-ra épül, és megkapjuk a legújabb One UI 5.1-es felületet, ami szintén most debütált az S23 szériával. A Samsung négy nagy verziófrissítést és 5 év biztonsági támogatást ígér az összes új csúcsmodellre.

Samsung Galaxy S23 Ultra

Külsőleg nagyon keveset változott a Galaxy S23 Ultra az elődjéhez képest, maradtak a jól bevált, Galaxy Note-szerű kialakításnál, ami jóval szögletesebb dizájnt jelent, mint a két kisebb modell esetében. A képernyő 6,8 colos, ezúttal is egy Dinamikus AMOLED 2X panelt kapunk, de a széleken enyhén hajlított, a képfrissítés pedig teljesen adaptív, vagyis 1 és 120 Hz között változik. A felbontás QHD+, ami egész konkrétan 3088×1440 képpontot jelent 19,3:9 képarány mellett.

Az előlapot és a hátlapot itt is Gorilla Glass Victus 2 védelmezi, természetesen adott az IP68-as tanúsítvány is, és maga a telefon 163,3 x 77,9 x 8,9 mm-es méretekkel, illetve 229 grammos tömeggel bír.

Az Ultra változatot is a Snapdragon 8 Gen 2 hajtja, ami egyébként egy spéci változat emelt órajelekkel, tehát nem teljesen ugyanaz, mint ami más 8 Gen 2-es mobilokban van. Ezt elvileg a Samsung gyártja (a TSMC helyett), és kizárólag a Galaxy S23 szériában található meg ez a kiadás. RAM-ból 8 vagy 12 GB-ot kapunk kiszereléstől függően, a tárhely pedig lehet 256 GB-os, 512 GB-os vagy akár 1 TB-os is, minden esetben szupergyors UFS 4.0 technológiával, de bővítési lehetőség nélkül.

A Galaxy S23 Ultra egyik legnagyobb újítása a 200 MP-es hátlapi kamera, ami a nemrég bejelentett ISOCELL HP2 érzékelőt használja. Az új modul egy 1/1,3 hüvelykes konstrukció, amely 0,6 μm-es fizikai pixelekkel rendelkezik, és úttörő technológiákkal vértezték fel a javított színvisszaadás, valamint a bővített dinamikatartomány érdekében. Alapesetben összevonja a képpontokat az egység, mégpedig 16-osával (ez úgynevezett Tetra2pixel metódus), így 12,5 MP-es fotók készülnek 2,4 μm-es effektív képpontok mellett, ami brutális éjszakai felvételeket eredményez. Simán lefotózhatjuk a telefonnal az éjszakai égboltot vagy a Holdat.

Az ultraszéles látószögű egység továbbra is 12 MP-es, illetve kapunk még egy 10 MP-es 3x telefotó kamerát, valamint egy szintén 10 MP-es, de 10x optikai zoomra képes periszkópos megoldást. A fő kamera és a két telefotó kamera is optikai képstabilizátorral van felszerelve.

A szelfikamera felbontása csökkent, az előző generáció 40 MP-es érzékelőjét egy 12 MP-esre cserélték, de a képminőség elvileg javult, így emiatt nem érdemes nagyon bánkódni.

Az akkumulátor kapacitása változatlanul 5000 mAh, és itt is megkapjuk a 45 W-os gyorstöltést, illetve a 15 W-os vezeték nélküli töltést.

A két kisebb modellhez képest egyértelmű előny az S Pen támogatás, a toll továbbra is jár a készülékhez, és megvan a saját helye a házban, akárcsak az S22 Ultra vagy a korábbi Note mobilok esetében.

Árak és megjelenés

Az új csúcsmodellek mától kezdve előrendelhetők, és február második felétől lehet majd ténylegesen is megvásárolni őket.

Sajnos a várakozásaink beigazolódtak, emelkedtek a hazai árak a tavalyi évhez képest, ráadásul nem is kevéssel. A legolcsóbb modell, vagyis a 8+128 GB-os alap Galaxy S23 409.990 Ft-os nyitóárat kapott, az S23+ 524.990 Ft-tól indul, az Ultra modell 609.990 Ft-ba kerül, amennyiben beérjük a legkisebb kiszereléssel. Íme a teljes lista:

  • Galaxy S23 8+128 GB: 409.990 Ft
  • Galaxy S23 8+256 GB: 439.990 Ft
  • Galaxy S23+ 8+256 GB: 524.990 Ft
  • Galaxy S23+ 8+512 GB: 574.990 Ft
  • Galaxy S23 Ultra 8+256 GB: 609.990 Ft
  • Galaxy S23 Ultra 12+512 GB: 689.990 Ft
  • Galaxy S23 Ultra 12 GB + 1 TB: 789.990 Ft

Jó hír, hogy akik február 17-ig megrendelik a mobilt a gyártótól, azok eggyel nagyobb tárhellyel szerelt verziót kapnak, amennyiben ez lehetséges.

Forrás: Samsung

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid