Hivatalos az Oppo R9 és R9 Plus

0

Az Oppo R9 és R9 Plus készülékek bemutatásra kerültek Kínában. A mobilok dizájnja megegyezik, de a burkolat alatt akad nem kevés eltérés.

Kezdjük a kisebbel, vagyis az Oppo R9-cel. Mondjuk ez csak a testvéréhez viszonyítva helytálló állítás, hiszen dőreség lenne apróságnak nevezni, egy 5.5 hüvelykes megjelenítővel megáldott phabletet, amelynek a kijelzőjén Full HD felbontásban jelennek meg a tartalmak. Az AMOLED technológiának hála a színek is élénkek lesznek, ráadásul a keret sem rondítja majd az élményt, hiszen alig 1.66 mm-es az oldalsó széleken. Maga a telefon egyébként 151.8 x 74.3 x 6.6 mm-es dimenziókkal rendelkezik.

Oppo-R9-and-R9-Plus-05

A készülék ereje a belsejében található MediaTek Helio P10 lapkában lakozik, amelyben négy darab 2.0 GHz-re skálázott Cortex-A53 mag van összepárosítva négy 1.0 GHz-en ketyegővel. Az optimális rendszerműködést 4 GB RAM segítségével igyekeztek megvalósítani az Oppo mérnökei, de a belső tárhely tekintetében sem voltak szűkmarkúak, hiszen utóbbiból 64 GB-ot kapunk, amit ráadásul akár egy 128 GB-os microSD kártyával tovább bővíthető. Ehhez a technológiai alapot egy hibrid SIM aljzat szolgáltatja, amibe vagy két SIM, vagy egy SIM és egy microSD kártyát helyezhetünk, igényeink függvényében.

Oppo-R9-and-R9-Plus-01

Nem mindennapi kamerakiépítést kapott az Oppo mobilja, ugyanis az előlapi szenzor magasabb felbontással készíti a fotókat, mint a hátlapon található. A szelfiképeket 16 megapixeles szenzor rögzíti, amelynek rekeszértéke f/2.0, és 78.1 fokos látószöge van. A hátoldalra “csak” egy 13 megapixeles kamera került, öt elemből álló lencsekiépítéssel, f/2.2-es apertúrával, valamint 80.6 fokos látószöggel.

Oppo-R9-and-R9-Plus-02

Az Oppo R9 “sem kutya”, de az R9 Plus több fronton igyekszik überelni az imént olvasottakat. Ha netán méretesebb kijelzőre vágyunk, akkor az R9 Plus megadhatja ezt, hiszen 6 colos érintőképernyővel bír, amelyre ugyanúgy Full HD felbontásban pakolták rá a képpontokat, és ismételten AMOLED technológiát használtak az előállításkor. A készülék remek képernyő/előlap aránnyal rendelkezik, ami 79.3 százalék (az R9-nél 77.7 százalék, ami szintén nagyon jó).

A telefon belsejében egy Qualcomm Snapdragon 652 lapka teszi a dolgát. A chipsetben négy darab Cortex-A72 és négy Cortex-A53 mag található. A RAM mennyisége most is 4 GB, az adattároló 64 GB-os, de létezik 128 GB-os változat is, ha valakinek esetleg előbbi kevés volna. Bővítésre ugyanaz a hibrid SIM aljzat használható, mint az R9 esetében.

Oppo-R9-and-R9-Plus-04

A kamerakiépítés is eltér, itt a telefon elő és hátlapján egyaránt 16 megapixeles szenzorok dolgoznak. A hátlapon egy Sony IMX298 érzékelővel felvértezett apparátus található, őt már ismerhetjük a Huawei Mate 8-ból is. A hattagos lencserendszerhez f/2.0-s rekesznyílás társul. Hála a megnövelt processzorerőnek, amit a Snapdragon 652 szavatol, a kamera képes a mozgóképet 4K felbontásban is felvenni, ellentétben az R9-cel.

Oppo-R9-and-R9-Plus-03

Mindkét készüléket ellátták ujjlenyomat-olvasóval, helyileg a kijelző alatt, és mindketten képesek élni a VOOC elnevezésű gyorstöltési technológia előnyeivel. Fontos, hogy ez sajnos nem az a szupergyors új metódus, amit az idei MWC-n bemutattak, de azért így is kevesebb időt kell majd a konnektoron lógnia a jövendőbeli tulajdonosoknak. Az R9 belsejében egy 2850 mAh-s telep táplálja a készüléket, míg az R9 Plus egy sokkal nagyobb, 4120 mAh-s akkumulátort kapott.

Oppo-R9-and-R9-Plus-06

Természetesen mindkét modell támogatja az LTE hálózatokat, ugyanakkor az R9 Plus fejlettebb Wi-Fi modult kapott (802.11 ac). Eltérés van a Bluetooth támogatottság szabványában is: az R9 4.0-s, míg az R9 Plus 4.1-es technológiát használ.

Jöjjön a feketeleves, vagyis az árak! Az Oppo R9 Kína határain belül átszámítva olyan 430 dolláros áron lesz kapható, míg az R9 Plus-ért 510 dollárt fognak elkérni a kereskedők (64 GB-os változat). A telefonok április 12-én kerülnek a boltok a polcaira, a nemzetközi értékesítés létéről és mikéntjéről viszont még nem esett szó.

forrás: Oppo

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid