A Human Mobile Devices, vagy ahogyan jobban ismerjük, a HMD Global hamarosan saját márkajázés alatt kezdi el forgalmazni készülékeit, amelyekre többé nem kerül Nokia logó. A hírt a HMD osztotta meg, és egyúttal beharangozták az új saját márkás okostelefonokat is.
A gyártó többféle termékkel készül, ezek között van okostelefon, táblagép és vezeték nélküli fülhallgató is. A szóbeszédek szerint az első HMD márkajelzésű okostelefonok a február 26. és 29. között megrendezésre kerülő barcelonai Mobile World Congress kiállításon mutatkoznak be.
Azért van egy kis csavar a történetben, mert a HMD hivatalos honlapján az áll, hogy a finn vállalat a Nokia telefonok készítője. Ez arra utalhat, hogy habár okostelefonokat többé nem adnak ki Nokia logóval, feature phone készülékeket, vagyis ahogy mi hívjuk, butatelefonokat talán továbbra is kiadhatnak Nokia márkajelzéssel.
A vállalat a tervei szerint strapabíró, jópofa, biztonságos, gyors és megfizethető új telefonokat kínál majd. A Nokia Corporation pedig továbbra is globális vezető szerepet tölt be a hálózati berendezések fejlesztésében, és több, mint 6000, az 5G szempontjából alapvető fontosságú szabadalomcsaláddal bír, így a mobiltechnológiai iparág vezető szabadalmi licenctulajdonosa.
Forrás: GSMArena