Homtom C2 – 4G-s okostelefon 22 ezer Ft-os áron!

0

Az olyan telefonok, mint a Homtom C2, nem azért készültek, hogy megváltsák a világot, két vállra fektessenek méregdrága masinákat, ellenben remek másodlagos mobil, tartalék eszköz válhat belőlük. Akinek nincsenek különösebben nagy igényei, szintén jó hasznát láthatja egy ilyen terméknek, amelyet az alábbiakban röviden bemutatunk Nektek.

A Homtom C2 a mai mobilok között már egész kompaktnak mondható, az 5,5 colos kijelzőjével és a nem túl vastag keretével még akár egyetlen kézzel is kényelmesen kezelhető. Ebben persze azért némileg a 18:9-es kialakítás is közrejátszik. A képernyő felbontása még elegendő az átlagos tartalomfogyasztáshoz, 1280×640 képpont mellett egy átlag felhasználó simán elboldogul. Szerencsére már az olcsóbb telefonok között is standard az IPS technológia felhasználása, így a színekre és a betekintési szögekre nem lehet panasz. Külön öröm, hogy a sokak szerint rondának tartott szenzorszigetet nem alkalmazták ennél a készüléknél.

Ahogyan a bevezetőben is említettük, a burkolat alatt nem atomerőmű dolgozik, de az MT6739 lapkakészlet egyike a veterán belépőszintű vasaknak, amelyet a gyártó 2 GB RAM-mal, illetve egy 16 GB kapacitású belső tárhellyel egészített ki. Jó hír, hogy a háttértár utólagosan bármikor bővíthető egy micro SD kártya felhasználásával. Ez a kiépítés tökéletesen elegendő lesz az átlagos felhasználáshoz, a közösségi oldalak élvezete, az internet böngészése, némi játék és filmnézés egyaránt lehetséges vele.

Nyilván nem egy alsókategóriás ázsiai okostelefon fog porba alázni tükörreflexes fényképezőgépeket, de azért a fotók készítése is szempont volt a mobil legyártásakor. Épp ezért került a hátlapra duál kamerakészlet, 13 valamint 2 megapixeles érzékelőkkel. Az önarcképek szerelmesei pedig az előlapi 8 megapixeles kamerát használhatják szenvedélyük kiéléséhez.

Kínai mobilok vásárlásakor elsődleges szempont, hogy az adott készülék minden nálunk használatos telekommunikációs frekvenciák támogasson, ellentétes esetben kellemetlen kompromisszumok meghozására lesz szükség. A Homtom C2 esetében ilyesmiről szó sincs, a mobil minden magyarországi hálózati szabvánnyal, így a B20-szal is boldogul.

A telefon felszereltségéből még említést érdemel a negyedik generációs Bluetooth modem, a GLONASS és BEIDOU műholdak jeleit értelmezni tudó navigációs rendszer, a hátlapra szerelt ujjlenyomat-olvasó, az arcfelismerés lehetősége, valamint a burkolat alatt található 3000 mAh kapacitású akkumulátor. Ami a szoftveres környezetet illeti, Android 8.1 Oreo operációs rendszert kapunk, és bár akadnak újabb disztribúciók, ez a verzió még sokáig elterjedtnek és naprakésznek lesz nevezhető.

A Homtom C2 most a GearBest webáruházában kedvezményes áron, magyar valutára átszámítva kb. 22 000 forintért kapható ingyenes vámmentes szállítással, ami mondhatni nem pénz egy ilyen készülékért. További részletekért és megrendelésért kattintsatok erre a linkre!

Forrás: GearBest

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid