A Honor beszólt a Xiaominak, a Redmi válaszolt

0

Többször megírtuk már, hogy az új Redmi márka nagyjából úgy viszonyul a Xiaomihoz, mint a Honor a Huaweihez, de a Honor sokkal inkább szeretne a Xiaomi ellenfele lenni, mintsem a nemrég különvált Redmié. Erre pedig egy elég nyílt utalást is tettek a napokban.

A Honor alelnöke, Xiong Junmi odaszólt a Xiaominak, ugyanis azt mondta, hogy a Honor V20-nak nincs szüksége harcos szlogenre, hogy sikeres legyen (a Xiaomi Mi 9 belső kódneve “Battle Angel”, vagyis a harc angyala). Ők a kőkemény technológiai újításokkal mutatják az utat a mobiliparban, mint például a kijelzőbe épített kamera vagy a 3D-s ToF szenzor.

Bár a Honor a Xiaomira utalt, a frissen indult almárka, vagyis a Redmi válaszolt. A brand vezetője szerint a ToF érzékelő egy “gimmick”, vagyis egy fölösleges, hasztalan újítás, amivel csak megvezetik a felhasználókat, hogy több pénzt fizessenek a készülékért. Meg amúgy sem a Honor volt az első ebben, hiszen az OPPO R17 Pro már hamarabb kapott ilyen szenzort.

A Redmi ezzel egyértelművé tette, hogy ők bizony a Honor ellen indulnak harcba, és ez a mostani szócsata minden bizonnyal csak az első állomás volt. Persze eddig is lehetett sejteni, hogy komolyabb babérokra tör a Xaiomiból kivált márka, hiszen már hivatalosan is elárulták, hogy többek között Snapdragon 855-ös zászlóshajóval is készül idén, vagyis nem elégszenek meg a középkategóriával.

Via GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid