Különleges mobillal mutatkozhat be a iQOO márka

0

Néhány napja mutatta be a Vivo a fura névre keresztelt leányvállalatát, és máris befutott néhány kép az egyik projektjükről, ami ezek szerint egy hajlítható készülék lesz.

Úgy látszik, hogy azt az időt éljük, amikor a legnagyobb cégek már több néven is próbálják elérni a vásárlókat, és szélesíteni a kínálatukat. A Huawei már régóta megvalósította ezt a Honor branddel, majd jött az Oppo a Realme-vel, míg a Xiaomi nemrég különválasztott a Redmi márkát, persze már korábban is ott volt nekik a Black Shark vagy a Pocophone.

A Vivo személyében egy újabb gyártó lépte meg ezt, és létrehozta az IQOO nevet. A pletykák szerint ez a márka főleg a prémium piacot célozza majd meg, és igazi csúcskategóriás telefonokat, illetve gamer mobilokat kapunk majd az új névvel fémjelezve.

A Weibón már fel is bukkant néhány kép, amelyeken állítólag az első mobiljuk látható, ami széthajtva tabletként funkcionál majd. Ez azért elég komoly debütálás lenne, ám egyelőre azért még érdemes fenntartásokkal kezelni a képeket.

A keret hihetetlenül vékonynak tűnik, és még szelfikamerát sem látni rajta, így valószínűleg csak egy látványtervről van szó, és még nem lehet tudni, hogy melyik fázisban jár a fejlesztés. Ezen felül szinte semmilyen infó nincs még a készülékről, mindössze arról hallani, hogy bizony nem lesz olcsó, 1000 dollár feletti árra lehet számítani.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid