A Honor olyan rendszert tervez, ami lenyomná az iOS-t és a Harmony OS-t is

0

A Honor sencseni kutatási és fejlesztési központjában nemrégiben tartottak egy rendezvényt, amelynek keretében a cég vezérigazgatója is felszólalt. A gyártó első embere arról beszélt, hogy merész tervei vannak egy olyan operációs rendszer létrehozásával kapcsolatban, ami lenyomná az Apple iOS-ét.

A Honor vezére, Zhao Ming először arról beszélt, hogy a gyártó tavalyi bevételeinek 10 százalékát kutatási és fejlesztési költségekre fordították. Éppen emiatt vélekedik olyan optimistán és egyben ambiciózus módon a Magic OS rendszer jövőjét illetően.

Ezután arra próbált rámutatni, hogy az Apple által gyártott okostelefonok elavult dizájnnal, gyengébb hardverrel, rosszabb üzemidővel rendelkeznek számos Android operációs rendszert futtató készülékhez, köztük a Magic 5 széria tagjaihoz képest. Ennek ellenére a fogyasztók mégis ragaszkodnak az almás cég termékeihez, mivel rajonganak az iOS-ért és a kapcsolódó ökoszisztéma iránt.

A Honor vezetője elismerte, hogy az iOS a maga módján valóban gördülékeny és megbízható, így éppen ezek tekintetében szeretnének versenyre kelni vele a jövőben megjelenő Magic OS kiadásokkal. A gyártó ráadásul nem kizárólag mobilos rendszerekben, hanem komplett ökoszisztémában gondolkodik. Olyan szoftveres környezet képesítésére akarnak összpontosítani, amivel nem csupán az Apple-t, hanem a korábbi anyacéget, vagyis a Huaweit és annak Harmony OS rendszerét is megszorongathatják.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid