4 év után újra jöhet HTC csúcsmodell

0

Éveken keresztül rendszeresen számoltunk be a HTC mélyrepüléséről, és a hanyatlással együtt járt az is, hogy a vállalat szépen lassan elhagyta a prémium kategóriás mobilok gyártását, néhány alsóbb szegmensbe sorolható telefonon kívül nem igazán rukkoltak elő mással mostanában. Az új szóbeszédek szerint azonban a HTC visszatérhet a prémium okostelefonok világába, és áprilisban egy valódi csúcskategóriás Android mobillal lephetik meg a szakmát és persze a rajongókat.

2018-ban debütált az utolsó HTC zászlóshajó, az U12+, ami akkor egészen vonzó ajánlat volt a Qualcomm Snapdragon 845 lapkájával és duál szelfikamerájával. Azóta viszont még csak hasonlót sem dobott piacra a gyártó, így vélhetően sokakat meglepetésként érhet a DigiTimes híre, mely szerint a vállalat áprilisban egy vadonatúj csúcskategóriás Android mobillal rukkol elő. A hírt egyébként a HTC részéről is megerősítették az MWC expó keretein belül tartott egyik céges rendezvényen.

HTC U12+

Az új mobilról nem sokat tudni jelen pillanatban, csak annyit, hogy a kiterjesztett és a virtuális valóság lesz a fókuszában, amely integrálni fogja a HTC Metaverzum alternatíváját, a Viveverse-t.

Kíváncsian várjuk, hogy mivel léphet a közönség elé a HTC, főleg azután, hogy 2018-ban a telefonos részlegének nagyobb részét eladta a Google-nek, azóta pedig, ahogyan a bevezetőben is írtuk, mindössze csekély számú belépőszintű vagy középkategóriás modellel jelentkeztek. Ha áprilisban tényleg lesz egy nagy visszatérés, akkor a HTC zászlóshajójáról is tuti hallani fogunk a közeljövőben.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid