A Huawei alapítója kiáll az Apple mellett, a védelmükre kelne szükség esetén

0

A Huawei kereskedelmi tiltása miatt egyre nagyobb a feszültség az USA és Kína között, és még az is felmerült sokakban, hogy válaszul Kína is bevezethet különféle szankciókat az olyan amerikai techvállalatokkal szemben, mint pl. az Apple.

A Huawei 74 éves alapítója, Ren Zhengfei azonban azt nyilatkozta a Bloombergnek, hogy ha esetleg Kína betiltaná az Apple termékeit, akkor tiltakozna ellene, de még ennél is tovább ment, ugyanis a tanítójának nevezte az almás vállalatot.

“Először is ez [az Apple tiltása]nem fog megtörténni. De ha mégis megtörténne, akkor elsőként tiltakoznék ellene. Az Apple a tanítóm, az élen járnak. Diákként miért mennék a tanárom ellen? Soha.” – mondta Ren Zhengfei.

A Huawei első embere tehát nagyon jó véleménnyel van az Apple-ről, követendő példaként tekint az almás vállalatra, és ha esetleg Kína válaszul szankciókat tervezne, akkor rögtön a védelmükre kelne.

Ren Zhengfei, a Huawei alapítója

Ren továbbá elutasította a vádakat, melyek szerint a Huawei amerikai technológiákat lopott volna. Az alábbi nyilatkozatával arra utal, hogy előrébb járnak a fejlesztésben, nincs mit ellopniuk:

“A jövő amerikai technológiáit loptam el. Az USA-nak még meg sincsenek ezek a technológiák.”

Majd azt is hozzátette, hogy ha fejlesztések terén az USA mögött járnának, akkor nem lenne oka Donald Trumpnak, hogy támadja őket.

Az alapító azt is elárulta, hogy az USA tiltásai rossz hatással voltak a Huawei vezető szerepére az 5G fejlesztések terén, de képesek lesznek befoltozni a lyukakat, hosszú távon tehát nem lesznek problémáik.

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid